Nem feltétlenül kell bonyolult dolgokra gondolnunk, ugyanis az alapvető elsősegélynyújtási ismeretekkel mind a saját, mind pedig más életét megmenthetjük. Kerülhetünk akár életveszélyes helyzetbe is, amikor nem árt, ha tudjuk, mit tehetünk meg és mit nem. Ugyanis azzal, ha nem tudjuk mi a teendő, több kárt okozhatunk, mint hasznot.
Íme néhány könnyen alkalmazható praktika, ami akár életet is menthet.
Sebek
Sérülés esetén a sérült területet emeljük a szív fölé, ugyanis ezzel csökkenthetjük a duzzanatot. Ha combon vagy fenéken van a seb, akkor igyekezzünk felstócolni az adott területet.
Elsőfokú égési sérülések
Az elsőfokú égési sérülés a bőr felső rétegét érinti. A nagy fájdalom ellenére a sérülés nem súlyos. Az érintett területet mossuk le meleg vízzel, a hideg víz ugyanis, szövetkárosodást okozhat. Ezt követően tegyünk rá jeget vagy hidegborogatást. Az égési sérülésekre soha ne tegyünk zsírt vagy olajat, mivel ez a régimódi praktika egyáltalán nem hatásos, sőt, többet árt, mint használ.
Szívroham
Szívinfarktus esetén azonnali cselekvésre van szükség, így ugyanis, elkerülhetjük a súlyos következményeket. Az aszpirin szétrágása sokat segíthet, de csak akkor, ha nem nyeljük le, hanem rágjuk. Ezzel egy időben pedig, hívjunk mentőt.
Méhcsípés
Méhcsípés esetén el kell távolítani a fullánkot. Ez azért fontos, mert amikor a méh elveszíti a fullánkját, a szaga odavonzza a többi méhet. Egy biztonságos helyen öblítsük le a csípés helyét és tegyünk rá hideg vizes borogatást. Ha pedig allergiásak vagyunk rá, akkor mihamarabb orvoshoz kell mennünk és gondoskodnunk kell az autoinjektoros adrenalin injekcióról.
Törés
Egy esetleges törés esetén semmiképp se akarjuk visszatenni a csontot a helyére. Abban a helyzetben kell tartani a sérült területet, ahogy van és kötszerrel rögzíteni. Mindenképpen forduljunk orvoshoz, hogy elkerüljük a súlyos károsodásokat.
Szemsérülés
Szemsérülés esetén nem tanácsos kiöblíteni a szemet. A sérült szemet le kell fedni és azonnal segítséget kell kérni. Az öblítéssel ugyanis, további károkat okozhatunk. Kivételt képez az az eset, amikor vegyszer okozza a sérülést. Ebben az esetben ugyanis, azonnal bő vízzel ki kell öblíteni azt.
Szálka
Mivel a szálka baktériumok tartalmaz, azonnali fertőtlenítésre van szükség. Így a seb nem fertőződhet el. Ezt követően forró víz alatt, egy tű segítségével kipiszkálhatjuk azt. Ha a szálka nincs teljesen a bőr alatt, akkor az ujjunkkal vagy egy csipesszel is orvosolható a probléma. Ha sikerült eltávolítani, akkor szappannal és meleg vízzel mossuk ki az sérült területet.
Kígyóharapás
A filmekkel ellentétben, a méreg kiszívása teljesen felesleges, ugyanis, ha az bekerül az áldozat keringési rendszerébe, ez a lépés már nem segíthet rajta. Ilyen esetben a nyugalom a legfontosabb, így lassítjuk a pulzusunkat, a méreg pedig lassabban terjed.
A fájdalomcsillapítók felgyorsítják a méreg terjedését. Azonnal mentőt kell hívni. Ha lehetőségünk van rá, akkor kókuszolajjal kenjük be a harapást, így megóvjuk a sebet a parazitáktól és a baktériumoktól.
Medúzacsípés
Ha egy medúza csíp meg minket, akkor használjunk só, forróvíz és ecet keverékét vagy szódabikarbóna és víz keverékét a sérült testrészen. A medúza mérgét az aktív szén eltávolítja a testből. A vizelettel való hatástalanítás tévhit, mivel az nem tartalmaz elegendő savat ahhoz, hogy semlegesítse a mérget.
Mély vágás
Mély vágás esetén a sebtapasz önmagában nem elegendő. A fertőzést szódabikarbónával akadályozhatjuk meg, de ebben az esetben nyitva kell hagynunk a sebet. Majd mossuk le meleg vízzel és ragasszuk le azt.
Légzési elégtelenség
Ha valaki nem lélegzik, akkor valami elzárja a légutat. Döntsük hátra a személy fejét és ellenőrizzük a szájüreget. Mindent ki kell szednünk belőle, ami akadályozhatja a légzést, még a folyadékot is. A felső légutak megtisztításához pedig, hátra kell hajtanunk a fejét, megemelnünk az állát, a másik kezünket a homlokára helyezve.
Ahhoz, hogy megakadályozzuk, hogy az áldozat lenyelje a nyelvét, mozdulatlan nyakra van szükség. A sérült fejét tartsunk ebben a pozícióban, amíg a légutak szabadok nem lesznek és hívjunk mentőt.
Bónusz: A sebtapasz könnyű eltávolítása
Mindannyian tudjuk, hogy a sebtapasz eltávolítása nem mindig fájdalommentes. Oldjuk fel a tapaszt babaolajjal vagy meleg vízzel, de a jégkockával történő lefagyasztás is jó megoldás.
A gyors és határozott mozdulat nem tanácsos, ezzel ugyanis, újra felnyithatjuk a már varosodott sebet.