KeződoldalCeleb16 világhírű színész, aki teljesen megváltoztatta kinézetét, egy filmszerep kedvéért.

16 világhírű színész, aki teljesen megváltoztatta kinézetét, egy filmszerep kedvéért.

-

A színészeknek rengeteg áldozatot kell hozniuk azért, hogy egy szerepet megkaphassanak. Gyakran le kell fogyniuk, vagy nagyon meg kell hízniuk, ami egyáltalán nem tesz jót az egészségüknek, sem a testüknek. Tény, hogy egy-egy film előtt személyi edzővel edzenek, illetve az általuk elkészített ételeket eszik ám ez nagyon megviseli a lelket. Például Charlize Theronnak 23 kilót kellett felszednie ahhoz, hogy helyt álljon a „Pszichoanyu” című filmben, Hugh Jackmannek pedig 15 kilogrammot kellett fogynia „A nyomorultakhoz” majd egyből meghíznia a „Farkas” című filmhez. Rajtuk kívül számtalan színész és színésznő átment ezen a folyamaton. Ma összeállítottunk egy listát azokról a hírességekről, akik képesek voltak mindent bevállalni a szerep kedvéért.

Christian Bale-nek 20 kg-ot kellett híznia az „Alelnök” című filmben betöltött szerepért. Szinte fel sem lehet ismerni igaz?

Chris Pratt-nek rengeteget kellett fogynia ahhoz, hogy a „Galaxis őrzőiben”, kocka hasa és kidolgozott izmai legyenek.

Jennifer Anistonnak néhány kilóval többet kellett nyomnia a mérlegen a „Cake” című filmben betöltött szerepe miatt.

Adam Driver 23 kilót fogyott, hogy megkapja a szerepet a  „Némaság” című filmben.

Matt Damon 14 kilót hízott „Az informátor!” című film kedvééért.

Yuliya Vysotskaya színésznő nagyon sokat fogyott ahhoz, hogy megkapja a „Paradise” című filmben a főszerepet.

Joaquin Phoenix jó sokat szedett magára a 2017-ben bemutatott „Sosem voltál itt” című film kedvéért.

Charlize Theron 23 kilót hízott a „Pszichoanyu” film miatt.

Hugh Jackmannak 15 kilót kellett fogynia ahhoz, hogy el tudja játszani
„A nyomorultakban” Jean Valjean szerepét. Majd utána egyből meg kellett kezdenie a hízást a „Farkas” című filmhez.

Anne Hathaway 11 kilót fogyott „A nyomorultak” miatt.

Jake Gyllenhaal 10 kilótól szabadult meg az „Éjjeli féreg” című film kedvéért, majd utána egyből hozzálátott a hízásnak és testépítésnek a „Mélyütéshez”.

Colin Farrell több, mint 20 kilót szedett magára, hogy el tudja játszani David szerepét „A homár” című filmben.

James McAvoy rengeteget edzett ahhoz, hogy egy igazi izompacsirtaként nézzen ki az „Üveg” című filmben”.

Alexandra Bortich meghízott ahhoz, hogy az „I Am Losing Weight” című filmben újra leadja a kilóit.

Jonah Hill nagyon sokat fogyott a „Maniac” című film miatt.

Chris Hemsworthnak 15 kilót kellett fogynia „A tenger szívében” film miatt, majd újra meghíznia a „Thor: Ragnarök” kedvéért.

Na mit szóltok ezekhez az átalakulásokhoz?

Ezt is olvasd el