Mindannyian éreztük már úgy, hogy minden ellenünk van és bármibe is kezdünk bele, semmi nem sikerült. Amikor minden kicsúszik a kezünk közül, legyen az bármilyen apróság, tragédiaként éljük meg minden pillanatát. Az internetezők is megörökítették szerencsétlenségüket, ezeket pedig közzé is tették közösségi oldalaikon. Íme a fotók, amelyeken a sors egyenesen gúnyt űzött az emberekből.
Egyetlen rossz mozdulat és mindennek vége lett.
Nagyon finom lehetett az a fülhallgató.
„Valakinek nagy szüksége volt az autóm kerekeire.”
„Semmi mást nem akartam, csak kivinni a szemetet.”
Egy zokni felhúzása sem megy mindig egyszerűen.
„Minden előjel nélkül felrobbant az üvegmosdóm.”
„Így már minden világos.”
„Megkértem anyámat, hogy fotózzon le engem a levegőben, miközben leugrok a homokdűnéről. Azt mondta, hogy mi sem egyszerűbb, majd ezt a két képet készítette.”
A magas ár nem feltétlenül egyenlő a minőséggel.
„A robotporszívó beszippantotta a fülhallgatómat.”
Soha ne száríts párnát szárítógépben!
„Gőzöm sem volt róla, hogy ez egy jégkrémtorta, ezért simán betettem a hűtőszekrénybe.”
Amikor a jég is hatalmas ellenséggé válik.
„Hat éhes száj szeretett volna rakott krumplit enni.”
„A fürdőzés után nekünk is szükségünk lett volna a törülközőnkre.”
Az öntöttvas serpenyők sem örök életűek.
„A nevelőapám úgy döntött, hogy ma kifesti a nappalit. Nem igazán sikerült neki.”