KeződoldalÉrdekességek17 tanulságos dolog, amit nem tanítanak egyik iskolában sem.

17 tanulságos dolog, amit nem tanítanak egyik iskolában sem.

-

A világon annyi minden történik, hogy szinte lehetetlenség követni. A suliban megpróbálják a lehető legtöbb dolgot a fejünkbe pumpálni, de még így is marad számtalan érdekes információ, aminek az elmesélésére már nem marad idő. Így nem marad más hátra, minthogy az interneten böngésszünk. Elsőre persze nagyon nehéz rájönni, hogy miről is akarunk tájékozódni, de szerencsére nem kell sokat keresgélni, ugyanis erre a célra vannak kifejlesztve az ehhez hasonló oldalak. Gondoltad volna, hogy ha valaki befogja az orrát és becsukja a száját és úgy próbál meg tüsszenteni, akkor kilyukadhat a torka? Nem, igaz? Nos, ma ilyen és ehhez hasonló érdekességeket hozzunk el nektek a világból.

Ennek az embernek kilyukadt a torka, mert megpróbált csukott szájjal és befogott orral tüsszenteni.

Ha eddig még nem láttad volna, hogyan is néznek ki az űrhajósok szkafanderei belülről, akkor jó helyen jársz.

Nem, ezek nem kicsi kis baktériumok, hanem virágpor, ami egy méh testére ragadt.

Ha mindig is érdekelt, hogy néz ki egy méhecske fullánkja, akkor itt az ideje szemügyre venned.

Elsőre úgy tűnik, mintha feltekert szőnyeg lenne, de valójában ez jegesmedve szőr, ami üreges belseje miatt rendkívül jól szigetel.

Óriási sókristály, amit egy chilei sómezőn lehet felfedezni. A terület tele van szebbnél-szebb kristályokkal.

Ezek a színes cirka-firkák a farkas falkák területeit jelzik. Jól látható, hogy szinte egyik sem meg át a másikéba.

Így néz ki a világunk térképe a Mercator vetülettel és valódi méreteivel. Nagy a különbség igaz?

Az oroszországi, Volgográdban van egy szobor, melyet „Hív a Szülőföld” néven emlegetnek. Sokan nem látták még a belsejét, de most itt a lehetőség szemügyre venni.

Egy úgynevezett atomerő-mikroszkóp lehetővé teszi, hogy a tankönyvekben látott molekulaszerkezeteket a legnagyobb részletességgel lássuk. 

Így néz ki egy vízvezeték belseje, ha lerakódik benne a kalcium.

Sokan azt hiszik, hogy ez egy darabokra tört sziladarab volt, pedig valójában egy elektronmikroszkóp alá tartott hópehely.

Bizony, elsőre úgy néz ki, mintha egy teljesen átlagos békanyál lenne, pedig nem. Ez kérem egy elysia chlorotica nevű csigafajta, ami fotoszintézisre is képes.

Egy teljesen hétköznapi béka, ami lenyelt egy szentjánosbogarat.

Ha hiszitek, ha nem ez bizony egy hód munkája. Elképesztő, hogy mit tudnak művelni a fogaik segítségével.

Ez egy hőkamerával felvett macska.

Sült krumpli, amit épp most vettek ki a sütőből.

hogy tetszettek ezek a képek?

Ezt is olvasd el