KeződoldalÉrdekességek18 beszélgetés, ami nem várt irányba fordult át

18 beszélgetés, ami nem várt irányba fordult át

-

Hála a mai modern technológiának, nem kell személyesen találkoznunk a családunkkal, barátainkkal ahhoz, hogy beszélgethessünk velük. Míg régen a személyes találkozó, a postán elküldött levelek és a telefonfülkékben történő beszéd során tudtunk egymással kommunikálni, addig ma több eszköz és felület is a rendelkezésünkre áll. Hátulütője, hogy az emberek egyre kevésbé vágyják személyesen megtárgyalni, kibeszélni a dolgokat, mert sokkal kényelmesebb a kanapé, fotel, ágy biztonságából üzeneteket váltani.

A másik negatívuma, hogy így szinte boldog-boldogtalan képes felvenni a kapcsolatot a másikkal és olyan üzenetek születnek, amik akár kellemetlen szituációba is sodorhatják az embereket. Sokan azt kívánják bár ne lenne ezeknek a személyeknek ilyen készülék a birtokukban, mert azzal is megkímélnék magukat a leépítéstől. Újabb negatívuma, hogy a szöveges üzeneteket nagyon könnyen félre lehet érteni, hisz míg személyesen a hangsúlyból nagyon sok minden leszűrhető, addig itt ilyenre nincs lehetőség. Persze vannak olyan embere, akik nem is akarják leplezni, hogy épp mi jár a fejükben, ezt pedig egyértelmű üzenet formájában a másik tudtára is hozzák. Mostani posztunkban olyan SMS-eket hoztunk el nektek, melyeknek valódi jelentését csak az nem érti, aki nem is akarja.

1, Amikor a fatert nem az érdekli, hogy a lányával mit művelnek, hanem, hogy az udvarlónak valóban van-e nyaralója horvátban.

2, Lehetséges, hogy a nagyi tapasztalatból beszél? Végül is elég sok mindent megélt már.

3, Amikor azt hiszed a kiszemelted randira akar hívni, de valójában egész más gondolatok cikáztak a fejében.

4, Burkolt célzás arra, hogy a férjed valójában h*lyének tart.

5, Valóban az adott helyen dolgozik, csak nem úgy ahogy a csaj gondolta.

6, Még csak nem is próbálja leplezni a gondolatait.

7, Minden fiú ilyen „megnyugtató” szavakra vágyik az apjától… ja nem.

8, Amikor a csaj viccesen, de egyben határozottan próbálja lekoptatni a srácot.

9, Ilyenkor szokták azt mondani, hogy nem kell mindent szó szerint értelmezni.

10, Amikor egy féltékeny barátnő színre lép és elkezd fenyegetőzni.

11, Azért megkérdeznénk, ő milyen veszélyes játékot játszott már.

12, Nos, ezt a srácot sem az eszéért fogják ellopni az egyszer biztos.

13, Az igazi apa az, aki nem ringat illúzióba, hanem egyenesen a szemedbe mondja az igazságot.

14, Még jó, hogy nem a barátnője kérdezett rá.

15, Biztos nem erre a válaszra számított az anyuka.

16, Így kell okosan több vasat tartani a tűzbe.

17, Bizonyára annyira szeret enni, hogy nem bírta abbahagyni.

18, Fő az őszinteség, kivéve, ha a beszélgetőpartnered nő.

Ti váltottatok hasonló üzeneteket a családtagjaitokkal vagy barátaitokkal?

Ezt is olvasd el