KeződoldalÉrdekességek19 ember, aki büszkén ünnepli saját kis diadalát

19 ember, aki büszkén ünnepli saját kis diadalát

-

Van az a mondás, hogy az élet apró örömeit is élvezni kell, hiszen majdhogynem ugyanolyan jelentőséggel bírnak, mint a nagy dolgok. Viszont ahhoz, hogy ezeket 100%-ban tudd élvezni fontos, hogy egy kis kreativitással kezeld a helyzeteket. A mostani posztunkban szereplő emberek tökéletesen ki tudták használni eme helyzeteket, és pontosan ezért kerültek fel az internetre. Jelenlegi cikkünkben bemutatjuk nektek, hogyan is éltek saját kis lehetőségeikkel az emberek illetve, hogy élvezték ki apró, kis diadalmaikat.

1, Amikor úgy gondolod, hogy egy angyalt veszel feleségül, de közben kiderül, hogy ő maga az ördög.

2, A nagymamám már nagyon rosszul látott, viszont imádott UNO-zni ezért úgy döntöttem, hogy óriás kártyákat csinálok. Azóta ezekkel játszunk.

3, A képen nem férfiak, hanem iráni nők láthatók. Nem engedték meg nekik, hogy eljöjjenek a focimeccsre, de egy kis arcszőrzettel mindent orvosoltak és kijutottak a mérkőzésre is.

4, Brazíliában megtiltották a vendéglátó helyeknek, hogy teraszt építsenek, ám szemfüles és kreatív emberek megtalálták azt a bizonyos kiskaput.

5, Pontosan ezért ne becsüld le soha az egykerekű biciklit.

(Nincs biciklizés, görkorcsolyázás, 4 kerekű korcsolyázás, gördeszkázás, rollerezés.)

6, A barátnőm kikötötte, hogy vacsorához nyakkendőt kell felvennem. De nekem csak ez az egy van.

7, A barátom imádja, szó szerint rajong a cheetos chipsért, ezért úgy döntött, hogy egyenesen a gyártóhoz megy érte.

8, Az iskola dreszkódja szigorúan megtiltotta a rövidnadrág viselését, azonban a szoknyákról semmit sem mondott

9, Amikor kiteszed a bútorod és ráírod, hogy ingyen elvihető, ám az illető úgy gondolja, a felirat értékesebb, mint maga a bútor.

10, Egy egyszerű kabáttal olyan puskázási technikát alakíthatsz ki, amilyet csak akarsz.

11, A pillanat, mikor a egész repülőgép voltaképpen a tied.

12, Csalni egy dolog, de úgy csalni, hogy közben a tanár orra előtt vagy és ő nem veszi észre az szó szerint már művészet.

13, Nos, nem is indulhatott volna ennél jobban az a szürke hétfő reggel.

14, Az automata 4 dollárt adott vissza és mindegyik ugyanolyan pénzérme volt. Ez az eset igazi ritkaságnak minősül.

15, Egy matematika tanár, aki nagyon régóta várt arra, hogy ezt az egyenlet poént elsüthesse.

16, Ha te is szeretsz a tengerparton kövekre vadászni, akkor ez biztos elnyeri a tetszésed, ugyanis ezen egy megkövült csillag látható.

17, Nos, szigorú értelemben véve ez nem kés.

18, Hogy őszinte legyek, ez valóban okos dolog volt…

(Figyelem! Tartsd a telefonod és az értéktárgyaid őrizet alatt!! Lopásokról számoltak be a könyvtárban!)

19, Amikor nem akarod gravíroztatni a „díjat” de a szakember egy kicsit félreérti, amit mondasz ezért:

(Nem akarom gravíroztatni csak hagyd gravírozatlanul a fém lapot.)

Ezt is olvasd el