KeződoldalÉrdekességek20 bejegyzés, ami igazolja, hogy szülőnek lenni nem mindig egyszerű feladat

20 bejegyzés, ami igazolja, hogy szülőnek lenni nem mindig egyszerű feladat

-

Szülőnek lenni nem mindig egyszerű feladat főleg akkor nem, mikor a gyermek már elkezd járni, beszélni, feleselni…stb. Amikor még nagyon picik, akkor öröm velük minden egyes pillanat, de később következik csak igazán a fekete leves. A szülők mielőtt szülőkké válnak általában eldöntik, hogy ők teljesen máshogy fogják nevelni gyermekeiket, mint a többi ember, vagy mint a szüleik. Nem fognak nekik hazudni, mindig az igazat mondják nekik… stb. Viszont ez nem olyan könnyű feladat, amire csak akkor jönnek rá, mikor már megvan a gyerek és olyanokat kérdezget, mert kér a szülőktől, hogy jómódukban azt sem tudják mit mondjanak rá. A mai posztunkban olyan bejegyzéseket hoztunk el, ami igazolja, hogy a szülői lét nem mindig fenékig tejfel.

1, „Az egyik barátom azt mondja a gyerekeinek, hogy a kocsi motorja csak akkor indul be, ha meghallja a biztonsági övek kattanását.”

2, „Csak öt percet szerettem volna, míg megiszom a kávém, ezért elküldtem a gyerekemet a másik szobába, hogy keressen meg egy olyan játékot, ami valójában a zsebemben van.”

3, „Az összes hazugság közül, amit mondok a gyerekeimnek az „Innét is mindent látok” a kedvencem.

4, „Nincs olyan szülő, aki ne használná a következő hazugságokat: „Nincs több„, „Ez túl forró/fűszeres neked„, „Mindenki alszik„, „Menj, bújj el és én megkereslek„”

5, „Azt mondtam a gyerekemnek, ha meghallja a fagyis kocsi hangját az azt jelenti, hogy elfogyott az összes fagyi.”

6, „A gyerekeim nem akarták abbahagyni a verekedést, ezért azt mondtam nekik, hogy a Mikulás elhunyt a koronavírusban.”

7, „Ha a fiam meg akarja nézni egyik bosszantó műsorát, de nekem nincs kedvem végig ülni, akkor azt mondom neki, hogy a főszereplő elment aludni. Egyelőre működik, 4 éves!”

8, „Más szülők: a gyerekem csak bio ételt kap, amit jó minőségű alapanyagokból válogattam össze. Én: Az szuper! Az én gyerekem is megeszi a játszótéren lévő homokot, csak én ezt nem tudtam volna ennyire szépen megfogalmazva elmondani.”

9, „A gyerekem nem hajlandó olyan cipőben járni, amibe egy kavics vagy homokszem került, viszont lazán elviselné egész nap az összecsinált pelenkát magán.”

10, „A feleségem tegnap éjjel megmarkolta a hátsómat, ám nem azért amiért sokan gondoljátok. Nemes egyszerűséggel álmában leellenőrizte, hogy van-e valamilyen csomag a pelenkámban.”

11, „A legnagyobb hazugság, amit eddig a gyerekemnek mondtam, hogy: Sajnálom kicsim a Meki nem ad a reggelihez játékot.”

12, „A gyermekeim úgy tudják, hogy a fogtündér allergiás a porra, és csak akkor jöhet a szobájukba, ha az ki van takarítva.”

13, „Imádom a gyerekem de tényleg, viszont mikor hangosan elkezdi mondani a lépcsőházban fazongyanta után, hogy: Anyunak fáj a n*nija, akkor legszívesebben megszakítanám vele a kapcsolatot.”

14, „Ha majd felnősz azt csinálsz, amit akarsz – szoktam mondani a gyerekeimnek.”

15, „Szombat este van. Ez tudjátok mit jelent? Az ég világon semmit, mivel gyerekeim vannak.”

16, „Egyik nap véletlenül elbóbiskoltam a kanapén és arra ébredtem, hogy a 2 éves gyerekem megpróbál megetetni szendviccsel.”

17, „Két éves gyerekem: Apa te vagy a legjobb barátom! Én: Ó, ez nagyon édes tőled. Két éves gyerekem: Most segíts elpakolni a LEGO-kat.”

18, „Próbálok nem hazudni a gyerekeimnek. Én a következő 5 percben: Jaj drágám ma nem tudunk elmenni a játszótérre, mert felrobbant.”

19, „A lányom azt mondta, hogy nem haragszik rám, majd megölelte az apját, és azt mondta neki: „Mindenkinél jobban szeretlek” persze eközben egy pillanatra sem törte meg velem a szemkontaktust.”

20, „Az 5 éves gyerekem azt mondta, azért nem akar hajat mosni, mert fáradt a haja… vajon milyen hazugságok várnak még rám?”

Ezt is olvasd el