KeződoldalEmberek20 ember, aki egy percet sem képes eltölteni a telefonja nélkül!

20 ember, aki egy percet sem képes eltölteni a telefonja nélkül!

-

Rengetegen okolják az elektronika vívmányait az emberi kapcsolatok kiüresedéséért, ellaposodásáért. A többség valamilyen szinten egyet is ért ezzel, hiszen nap, mint nap szembesül azzal, hogy az emberek találkozó helyett inkább e-maileznek egymással, beszélgetés helyett inkább szöveges- vagy hangüzeneteket hagynak, chatelnek.

Az emberek belső értékeiről egyre inkább elterelődik a hangsúly, mivel a képmegosztókon és szociális médián keresztül jórészt fotókon keresztül fejezzük ki magunkat, ami azt sugallja, hogy a külsőségek sokkal fontosabbak.

Amíg régen egy egy információért könyvtárba kellett mennünk, a másik hogylétéről személyesen kellett érdeklődnünk, egy hírről való értesüléshez olvasnunk kellett, vagy oda kellett ülnünk a családunkkal közösen ahhoz az 1 tévékészülékhez, ami a nappalinkban volt…ma már csak kézbe kapjuk a mobilunkat és elénk is tárul a világ.

Órákat töltünk az okoskészülék nyomogatásával, addig jutottunk, hogy már neve is van a mobilfüggőségnek, a MAIDS. Az elnevezés az angol Mobile and Internet Dependency Syndrome kifejezésből ered.

Amennyiben azt gondolnád, hogy a dolog el van túlozva, akkor neked is látnod kell az alábbi képeket, 20 olyan példát mutatunk ugyanis neked, akiknek mindnennél fontosabb a mobiljuk! Íme:

1. Semmi fontosabb dolguk nem akadt…

2. Gyermeknevelés felsőfokon

3. Ennyit a romantikáról

4. Ha nem látom, nem hiszem el!

5. A biztonság másodlagos!

6. Egy pillanatot nem is megélni, hanem megörökíteni kell…úgy látszik.

7. Kajafotó – Csak nekem van tőle herótom!

8. Amire igény van, azt tartani kell!

9. Koncertre menni is ezért kell!

10. Csak engem dühít ez a látvány?

11. Meghitt vasárnapi ebédek.

12. Csak úgy dúl a szerelem.

13. Romantika újratöltve.

14. Nehogy a szakadó esőben ne lehessen képet posztolni!

15. Lassan ezt a táblát is figyelnie kell az autósoknak!

16. A higiénia az smafu?

17. A jelenség nem korfüggő!

18. Biztos zseniális szülő lesz belőle!

19. Végülis nem fontos azt a tüzet eloltani, á dehogy!

20. Nem egy stresszelős típus!

Szerinted is betegesen mobilfüggők a képeken szereplők?
Írd meg véleményedet kommentben!

Ezt is olvasd el