KeződoldalÉrdekességek20 érthetetlen tény, ami megváltoztatja a világhoz való hozzáállásunkat

20 érthetetlen tény, ami megváltoztatja a világhoz való hozzáállásunkat

-

Senkinek sem újdonság, hogy a világban nap, mint nap történnek izgalmas dolgok, hogy mindennap tanulhatunk valami újat. Néha azonban, olyan információk birtokába juthatunk, amikről azt gondoljuk, talán jobb lenne, ha nem is tudnánk róla. Ugyanakkor az is előfordul, hogy azonnal meg szeretnénk osztani azokat másokkal. Cikkünkben pontosan ezt tesszük, így most te is megismerkedhetsz több hihetetlen és őrült ténnyel, aminek elolvasása után a világ már nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt.

A só még édesebbé teszi az ananászt.

Az ananász a só hatására nem változtatja meg az ízét, csupán a receptoraink működésének köszönhető ez az érzet. A só az ételek keserű ízét csökkenti, így a lédús gyümölcsökét is. A trópusi gyümölcsök esetében ez még inkább igaz, ugyanis a keserű íz okozta jelek nem jutnak el az agyunkba.

Álmunkban soha nem tüsszentünk.

A tüsszentési reflex alvás közben kikapcsol, így mielőtt tüsszentenénk, mindenképpen fel kell ébrednünk.

A pálcikás jégkrémeket véletlenül találta fel egy tizenegy éves kisfiú.

Frank Epperson édesített szódaport kevert egy pohár vízbe és házuk tornácán felejtette azt egy egész éjszakára. Mivel a hőmérséklet alacsony volt, a keverék megfagyott. A jégkrém a fiú tiszteletére az epsicle nevet kapta, amit csak később változtattak meg popsicle-re.

Gondoltad volna, hogy a tehenek bőgése régiónként eltérő?

Nemcsak az embereknél figyelhető meg egyfajta tájszólás, hanem az állatoknál is, főleg a tehenek és a madarak esetében. Az angliai Somerset megyében élő tehenek attól függően, hogy melyik állományhoz tartoznak, eltérően bőgnek.

A lábujjbirkózás egy létező sport, amiből világbajnokságot is rendeznek.

Ez a sportág az olimpiára nem került be, mert a bizottság nem tudta eldönteni, hogy téli vagy nyári sport. Ettől függetlenül a sportolók minden évben megrendezik világbajnokságukat Londonban.

A telitalálatos lottószelvénynek kevesebb az esélye, minthogy egy meteor zuhan a fejünkre.

Annak, hogy a lottón megnyerjük a főnyereményt 1 a 195 millióhoz az esélye, míg annak, hogy halálunkat egy meteorit okozza, mindössze 1 a 700 ezerhez.

A gyorséttermi italokban lévő jég piszkosabb lehet, mint a vécéjükben lévő víz.

A gyorséttermek vizsgálata során kiderült, hogy tízből hat étteremben a baktériumok által szennyezett jég sokkal veszélyesebb, mintha a vécéjéből innánk egy pohár vizet. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van, mégpedig az, hogy a vécéket gyakrabban tisztítják, mint a jégkocka készítő gépeket.

A sakkjátszmának több lehetséges „forgatókönyve” van, mint ahány atom létezik a világegyetemben.

Soha nem gondolnánk, hogy a televízión észlelhető zavarok egy része tulajdonképpen az ősrobbanás okozta sugárzás maradványai.

A képernyőn megjelenő interferencia nem más, mint az ősrobbanás visszhangja.

A Mars bolygó naplementéi kékek.

Mark Lemmon, a NASA kutatócsoportjának tagja megmagyarázta ezt a jelenséget. Elmondta, hogy a porszemcsék között a kék fény a többi színnél valamivel hatékonyabban hatol be, valamint a Mars légköre ritkább, mint Földünké.

Az amerikaiak vécépapír gyanánt használták a kukoricacsövet.

Mivel a kukoricacső rugalmas és puha, emellett pedig nagy mennyiségben rendelkezésre is állt, kiváló volt a higiéniai szükségletek kielégítésére, még a vécépapír megjelenése előtt.

Az emberi DNS hatvan százalékban megegyezik a banán a DNS-ével.

DNS-ünk a csimpázokéval 96 százalékban egyezik meg, ugyanakkor hatvan százalékban azonos az ecetmuslica, a csirkék és a banán DNS-ével is.

Rubik Ernő, aki feltalálta a Rubik-kockát, több mint egy hónap alatt rakta ki saját találmányát.

A leghosszabb idő, ami két iker születése között eltelt, 87 nap volt.

Katie és Amy Jones-Elliot majdnem három hónapos különbséggel jött a világra. A várandósság ötödik hónapjában édesanyjuk, Mary korszülésen esett át, így megszületett Amy. Vele szemben Katie még néhány hónapig az anyaméhben maradt.

Tudtad, hogy a világ legnagyobb vízesése a víz alatt található?

Az Északi-tenger hideg áramlata (Dánia-szoros) sűrűbb, mint az Irminger-tenger meleg áramlata. Ennek eredményeképpen pedig, a víz közel három kilométert zuhan, melynek sebessége 3,5 millió köbméter per szekundum.

Egy kentucky-i családban kétszáz éven keresztül kék bőrű emberek jöttek a világra.

A Fugate család szokatlanul kék bőrét a vérfertőzés és egy ritka, methemoglobinemia nevezetű genetikai betegség kombinációja okozta.

A Guinness-rekordok könyvének az egyik fejezete a Guinness-rekordok könyvéről szól.

A világon ezt a könyvet lopják el a legtöbbször a könyvtárakból.

Az űrben lehetetlenné válik a böfögés.

Mivel az űrben nincs gravitáció, az űrhajósok gyomrában lévő levegő nem választódik el az ételtől, így ha megpróbálnának erőltetni egy böfögést, akkor hányás lenne belőle.

Egy újrahasznosított alumínium doboz annyi energiát hoz létre ahhoz, hogy tévénket három órán keresztül ezzel az energiával működtethetjük.

A nők által előszeretettel használt rúzsok jelentős része halpikkelyeket tartalmaz.

A csillogó hatást keltő kozmetikumok, így a rúzsok is halpikkelyeket tartalmaznak. Ezeket a legtöbb esetben a heringek pikkelyeiből állítják elő.

Ezt is olvasd el