Korunk talán legnagyobb és legünnepeltebb vívmányai a kis méretű hordozható fényképezőgépek és a kamerás mobilok.
Most már bárhol is legyünk a nagyvilágban lehetőségünk van rá, hogy élményeinket és az általunk látottakat korlátozatlan mennyiségű fotó készítésével dokumentáljuk.
De hiába rendelkezünk a megfelelő eszközökkel és tudással, ha a jó szerencse nincs velünk és lecsúszunk a fotó tökéletességéhez szükséges megfelelő pillanat elkapásáról! Hiszen lehet bármilyen érdekes a téma, ha nem sikerül azt a megfelelő momentumban lencsevégre kapnunk, képünknek nem lesz ‘lelke’.
Bár manapság már trendje van az olyan fotók elkészítésének, melyeknél mesterségesen, többszörös nekifutásra állítják elő az optimális körülményeket, a legmeghökkentőbb képeket azonban még mindig a véletlen és a jó helyen-jó időben tartózkodás szüli.
Cikkünkbe több mint 20 olyan fotót válogattunk össze, melynek készítője megnyerte wow-jackpotot azzal, hogy a lehető legjobb pillanatban kattintotta el gépét!
Ami a szemnek szinte láthatatlan!
Ilyen a barátságos fogadtatás!
Jobbra vagy balra ‘húzol’?
Cseppet sem szégyenlős a fiatalember!
Egy barátság születése…
Blöki csodaországban 🙂
Így sztrájkolnak a próbababák!
„Elnézést, mikor indul a vonatunk?”
„Megmutatom a tutit, így kell fotózkodni…Be kell állni a kép KÖZEPÉRE'”
Duplán rejtőzködik!
Sellőfiú, akinek nem uszonya, hanem halfeje nőtt!
Hatkarikás játékok.
Ha már olimpia, így kell stílusosnak lenni.
A természet is képes csodákat produkálni!
Egy igazi fotómodell veszett el benne!
Űrszelfi!
Őszből a télbe egy fotón.
Amikor az autónak, ami bárhol képes közlekedni útjába áll a természet.
Barátok közt – a vízen.
Kényeztetésre vágyva!
Amikor a mosogató lefolyója rádpillant.
A ‘felhők felett’ mindig süt a nap
Amennyiben tetszett a cikkünk, oszd meg ismerőseiddel is azt!