KeződoldalEmberek200 kg-os volt ez a nő, amikor a férje elvált tőle. Ma...

200 kg-os volt ez a nő, amikor a férje elvált tőle. Ma már bánhatja az ex-férje, hogy akkor úgy döntött!

-

Rosie Mercado története sokakat inspirálhat! A nő rendkívül széles csípőjéről és a túlsúlyáról volt híres. 200 kilogrammot nyomott. Ennek ellenére nagyon szeretett volna modell lenni, de mindenhol elutasították a túlsúlya miatt. Pedig több helyen is megjegyezték neki, hogy az arca nagyon karakteres, illene a szakmába, de amíg nem fogy le, sajnos nem tud előrelépni.

Rosie történetében a kulcspillanat az volt, amikor elváltak a férjével, 2009-ben. Ekkor határozta el ugyanis komolyan, hogy odafigyel magára. Ennek az elhatározásának köszönhetően sikerült elindítania a karrierjét, mint plus-size modell.

De neki ez nem volt elég, többet szeretett volna. Ezért még jobban odafigyelt az egészséges étkezésre, valamint mozogni, sportolni kezdett. Ennek köszönhetően 100 kilogrammtól szabadult meg! Nem semmi!

Rosie Mercado (@rosiemercado) által megosztott bejegyzés,

Az eredménye önmagáért beszél! A nő Instagramján köszönte meg a támogatást mindazoknak, akik végig mellette voltak.

Rosie Mercado (@rosiemercado) által megosztott bejegyzés,

Rosie jelenleg motivációs trénerként dolgozik és plus-size modellekkel edz, valamint saját TV-műsora is van.

Ezt is olvasd el