KeződoldalÉrdekességek22 elképesztő tény, mely kibővíti a tudásod a világ dolgaival kapcsolatban

22 elképesztő tény, mely kibővíti a tudásod a világ dolgaival kapcsolatban

-

A világ legnagyobb nem elektronikus enciklopédiája 1403–1408 körül jelent meg, melynek kidolgozását Ming Jung-lö kínai császár rendelte el. 11.095 darab kötetet tartalmazott, s ebben benne volt még az uralkodó összes létező könyvének rövidített változata is. Nem sok embernek olt lehetősége ezt akkoriban elolvasni, de aki belenézhetett, óriási tudásra tett szert. Azóta természetesen az emberiség rengeteg információt halmozott már fel, de még mindig lehet valami újat tanulni. Mostani posztunkban különleges tényeket mutatunk be, melyeket bizonyára érdekesnek fogsz találni.

1, Egy Botox kezelés után az emberek nem tudják leolvasni az adott illető érzelmeit. – Tudósok szerint minél kevésbé tükrözi az arc az érzelmeket, annál nehezebben tudja más leolvasni.

2, A nagyobb szemekkel rendelkező emberek valószínű, hogy rövidlátók. – Orvosok szerint ez annak tudható be, mert a szemgolyó túl nagy és a fény a retina elé, nem pedig rá koncentrálódik.

3, Maria Paraskeva egész életében arra vágyott, hogy bekerüljön a Guiness Rekordok Könyvébe. 2018-ban végül megvalósult az álma, ugyanis egy 7 km hosszú menyasszonyi fátylat viselt, ami 63 és fél amerikai futballpálya hosszának felel meg.

4, A szívverés a nyitó és záró szelepek hangja.

5, A Guinness Rekordok Könyve szerint a világ leghosszabb könyvcíme 3777 szóból áll.

6, A most használt modern mobiltelefonok nagyobb termelékenységgel bírnak, mint az Apollo 11 küldetésért felelős számítógépek. Sőt mi több, még a telefonok töltője is erősebb.

7, Amikor az emberek kifekszenek napozni, vagy csak a szabadban tartózkodnak, akkor a bőrsejtekben egy úgynevezett programozott halálozási mechanizmus lép életbe, mely megakadályozza, hogy bőrrák alakuljon ki.

8, Állítólag az oposszumok képesek halottnak tettetni magukat, ha veszélyben vannak. Ez nem teljesen igaz. Szó szerint a félelemtől elvesztik tudatukat, és kómába esnek, mely akár 3 órán át is tarthat. Sőt, hogy még valósághűbb legyen a „tetszhalott” állapot, az anális mirigyeik speciális illatot bocsájt ki.

9, A hódok képesek egy levegővel 15 percen keresztül víz alatt lenni. Ha ez mind nem lenne elég, kiderült, hogy átlátszó szemhéjuk van, mely lehetővé teszi, hogy mindent lássanak a víz alatt.

10, A tevék púpjaiban nincs víz, mivel ott voltaképpen zsírt raktároznak, melyek energiával látják el őket egy hosszabb böjt alkalmával. Aszálykor a vizet, a vérükben tárolják. Döbbenetes, nem igaz?

11, A wimbledon-i teniszmeccsek során a játékvezetők kapnak egy listát, azokról az obszcén szavakról természetesen különböző nyelven, melyeket a játék során tilos kiejteni. Ha valaki megsérti a szabályt, annak pénzbírságot szabnak ki.

12, A nők 80%-a rossz melltartót visel, és ez azért lehetséges, mert ahány gyártó az annyiféle méret. Ezenkívül a melltartó formája befolyásolja a méret meghatározását is.

13, Amikor magunkban olvasunk vagy egy párbeszédet képzelünk el, az agyunk ugyanazokat a jeleket továbbítja a nyelvnek, mint egy teljesen normális hangos olvasás és beszélgetés során. Ez egyébként arra enged következtetni, hogy a gondolatolvasás nem pusztán egy fikció, hanem a jövőben mi emberek képesek leszünk arra, hogy ezt elsajátítsuk.

14, A ruhák zsebei alján összegyűlt por, papírdarabka…stb rendelkezik egy összefoglaló névvel, mely nem más, mint: gnurr.

15, A LEGO valójában a világ legnagyobb gumiabroncs gyártó cége, ugyanis minden kerekekkel rendelkező LEGO-ra valódi gumiabroncsok kerülnek, persze miniatűr változatban. A cég évente kb 300 millió darabot gyárt belőle.

16, 2011-ben egy 99 éves idős bácsi 60 év házasság után elvált 96 éves feleségétől Rosa-tól. A válás oka az volt, hogy Rosa bevallotta férjének, hogy az 1940-es években megcsalta őt.

17, Az ikreknek lehet két külön apja. Ez akkor fordulhat elő, ha a 2 érett petesejt rövid időn belül két különböző férfi hímivarsejtjeivel termékenyül meg.

18, A várandósság első 4 napja során az embrió kb 0,14 mm. Szülésig viszont több, mint 3000-szeresére nő.

19, A nők szemében a borotvált arcú férfiak sokkal erősebbnek tűnnek, mint azok, akik meghagyják szakállukat.

20, A Földön nagyjából 6000 katicabogár faj él. A legtöbbjük ragadozó és különböző rovarok lárváival táplálkoznak, de akad olyan is, aki saját fajának lárváit fogyasztja el.

21, A születés pillanatától fogva egészen a bili használatig egy gyerek nagyjából 8000 pelenkát használ el.

22, 1980 óta 76%-kal nőtt az ikergyermekek születése a világon.

Te tudtál ezekről?

Ezt is olvasd el