KeződoldalEmberek27 hétköznapi lány, akiket sminkmesterek vettek kezelésbe és az eredmény hihetetlen lett!

27 hétköznapi lány, akiket sminkmesterek vettek kezelésbe és az eredmény hihetetlen lett!

-

A lányoknak két csoportját tudjuk megkülönböztetni, akik sminkelnek és akik a természetességet kedvelik. A mai fiatal lányok már túlzásba viszik a sminkelést, annyi alapozó van az arcukon, hogy már teljesen elüt a bőrük színétől. Ezzel akarnak idősebbnek látszani. Ám a naturális lányok semmit nem kennek az arcukra, és úgy élik mindennapjaikat, ahogy reggel felkelnek. Ők nem ismerik milyen a smink ereje, de részt vettek egy átalakító projektben, ahol sminkmesterek vették kezelésbe az arcukat. Az eredmény egyszerűen lenyűgöző lett, valaki olyan szinten megváltozott, hogy rá sem lehetett ismerni.

Nézzétek meg ezt a 27 lányt, és rájöhettek, hogy a sminknek bizony hatalmas ereje van.

Amikor egy sminkmester veszi kezelésbe az arcod.

Ég és föld, pedig egy és ugyanazon lány van a képen.

Teljesen más kisugárzása van ezzel a külsővel.

A bal oldalon úgy néz ki, mintha egy percet sem aludt volna, de aztán a smink megmentette.

Azon kívül, hogy eltűntek a kisebb bőrhibák és világosabb az arca nincs drasztikus változás.

Egy jó alapozó, szempillaspirál és szájfény néha csodákra képes.

Na jó… Ő biztos nem ugyanaz a lány.

Egy kis szemöldök igazítás, korrektor a szem alá, és egy erőteljes rúzs segítségével csodákra leszel képes.

Mintha, 5 évvel fiatalabbá vált volna.

Itt pedig pont az ellenkezője, vagy 7 évet dobott magára, legalábbis kinézetre.

Csak a szeme színéből tudom megállapítani, hogy mind a két képen ugyanaz a lány szerepel.

Amikor természetednél fogva pirosabb az arcod, de a smink ereje ezt is képes megoldani.

Amikor az arc legszebb részét kihangsúlyozzák.

Ilyen egy natúr smink. Ennyire lenne szüksége minden lánynak.

A jobb oldali képen úgy néz ki, mintha egy fotó modell lenne.

Hihetetlen átalakulás, ilyen nem létezik.

Amikor a smink képes megfiatalítani.

Amikor lehúztál 3×12 órát de a smink megváltást hoz el számodra.

Milyen érdekes karaktere lett sminkelés után.

Valahogy sokkal boldogabb az új külsővel.

Amikor valakiből csinálnak egy szépségkirálynőt.

Hát…ez elég ijesztő. Sokkal jobban áll neki, ha ki van sminkelve.

Na így kell hatalmasat változni.

Igéző tekintete lett és csak egy kis szempillaspirálra, valamint szemceruzára volt szüksége.

Gyakrabban kellene sminkelnie.

 

Sokkal magabiztosabbnak érzi magát a bőrében, ahogy látom.

Mintha kicserélték volna.

Ezt is olvasd el