KeződoldalÉrdekességek3 elképesztően kitartó csillagjegy, akik a legnagyobb változásokat hozhatják el a világon!

3 elképesztően kitartó csillagjegy, akik a legnagyobb változásokat hozhatják el a világon!

-

Számtalanszor megfordult már a fejünkben, hogyan és miként tudunk változtatni a dolgainkon, élethelyzetünkön, vagy esetleg hogyan tudjuk egy jobb hellyé tenni szeretett földünket. Ez utóbbi egy kissé bonyolult feladat, hiszen egyedül képtelenek vagyunk akkora erőt kifejteni magunkból, ami szükséges a világ megváltoztatásához. Viszont saját életünk kovácsai tudunk lenni.

Ehhez megfelelő döntéseket kell hozni, tudatos, okos döntéseket, és akarnunk kell a változást, ami talán egy jobb és szebb életet jelent. Ha eddig nem vált volna be az a gondolkodásmód, amit eddig csináltunk, itt az ideje, hogy valami mást próbáljunk ki. Sosem szabad abbahagyni a próbálkozást, hiszen az azt jelenti, hogy feladtuk a küzdelmet és megbékélünk azzal, amink jelenleg van.

Létezik 3 csillagjegy, melynek szülöttei hatalmas változtatásra hivatottak, ők azok, akik nem félnek semmitől, céltudatosan törnek előre, és ezt az igyekezetet az élet úgy hálálja meg nekik, hogy segíti őket a küzdelemben. Erről a 3 nagyszerű csillagjegyről van szó, vajon te közéjük tartozol?

Kos

A Kos jegy szülöttei nagyon is tudják, hogyan és miként kell az emberi természetet motiválni, tanácsot adni és buzdítani valamilyen cél elérésére. Ők maguk, ha valamit elhatároznak, mindent megtesznek annak érdekében, hogy elérjék, amit akarnak, ehhez hatalmas kitartásra van szükség, hiszen egy-egy cél sokall nehezebb lehet, de a Kosokat ez sem tántorítja el. Mivel nagyon jó ítélőképességgel is rendelkeznek, ezért nagyon egyszerűen meg tudják, mondani egy adott helyzetről, hogy az fontos vagy nem fontos. Ez alapján csinálnak mindent, a fontos dolgokat előtérbe helyezik, míg a kevésbé lényegesek addig a háttérben megbújnak.

Szűz

A Szűz jegy szülöttei rendkívül híresek intelligenciájukról, ezért nagyon ügyesen elemeznek és értelmeznek bizonyos helyzeteket, és törekednek arra, hogy megtalálják a legjobb megoldást a probléma vagy szituáció kezelésére. Nagyon tudatos gondolkodásúak, nem jellemző rájuk, hogy érzések alapján hoznak meg döntéseket, inkább alaposan átgondolják lépésről lépésre a lehetőségeket, és azokból gazdálkodik. Pontosan ez az a hozzáállás, ami előreviszi őket a siker felé, mert ugyebár tartja a mondás, hogy: „Lassan járj, tovább érsz!” A szüzek megfogadták ezt a mondást, levonták a tanulságot és e szerint élik a mindennapjaikat az életben.

Vízöntő

A vízöntő jegy szülöttei vágynak és igénylik is azt, hogy az életük ne cövekeljen le egyetlen mérföldkőnél, hanem szépen lassan jöjjenek el a változások. Valamilyen oknál fogva, ők teljesen máshogy szemlélik a világot, a helyzeteket, szituációkat, embereket, máshogy oldják meg a gondjaikat, problémáikat, mint a legtöbb ember. Ha elérnek ahhoz, a ponthoz, mikor azt érzik gyökeret ereszthetnek, mindent elkövetnek, hogy valami változást, hozzanak el a saját életvitelükbe. Nagyra értékelik, sőt felnéznek azokra az emberekre, akik hasonlóképpen gondolkodnak, és hoznak meg döntéseket, mint ők. Nem számít nekik az idő, a pénz és az energia sem, ha valamit kitűztek maguk elé, ami elhozhatja a megváltó változást.

Ezt is olvasd el