KeződoldalÉrdekességek8 titok, amit a boltok sosem árulnának el nekünk.

8 titok, amit a boltok sosem árulnának el nekünk.

-

Köztudott, hogy a TV-ben látható rengeteg reklám csak egy nagyon jó marketingfogási módszer, amivel ráveszik az embereket, hogy a bemutatott termékeket megvásárolják. Természetesen nagyon sokan belesétálnak ebbe a hibába, ugyanis azt gondolják, hogy ami a TV-ben van az szuper hatásos, de ez nem minden esetben van így. A boltok is használnak marketingfogási módszereket, ám azt már az emberek kevésbé veszik észre. Pedig, utóbbival sokkal jobban rá tudnak fázni. Vegyük például a húsokat. Több húst, főleg a csirkét úgy árusítják, hogy azt előtte telepumpálják vízzel, ami által sokkal ínycsiklandozóbbnak tűnik a termék, de otthon a sütőből kivéve mutatja meg igazi valóját, ugyanis van, hogy fele akkorára megy össze, mert a benne lévő víz elpárolog. Mai cikkünkben elhoztunk nektek néhány titkot, amit a boltokban sosem árulnának el.

1, Ha lejárt egy áru szavatosság, szimplán újat ragasztanak rá.

Nem egy üzlet vetemedik ahhoz, hogy a már lejárt termékekre új szavatossági időt jelző matricát ragasztanak. Az is előfordul, hogy nem is foglalkoznak azzal, hogy az előző matricát leszedjék az áruról, ugyanis a legnemesebb egyszerűséggel ragasztják rá az újat. Így a termékek java része két különböző eltarthatósági idővel rendelkezik.

Hogyan lehet kideríteni, hogy lejárt-e vagy sem?

Próbáld óvatosan leszedni a fenti matricát a termékről, így megláthatod a valódi szavatossági idejét. Nem árt megvizsgálni a terméket sem, ha túl száraz, penészes, akkor biztosra veheted, hogy nem mostani az áru.

2, Újra fagyasztás

Ha egy terméket kétszer fagyasztottak le, arról a tálcán lévő foltok árulkodhatnak. Amennyiben olyan csomagolása van a terméknek, mely nem teszi lehetővé, hogy alaposan szemügyre vedd, akkor nem érdemes kockáztatni.

Hogyan derítheted ki, hogy egy terméket újrafagyasztottak vagy sem?

Ha az előre csomagolt húsos tálcákon olyan foltok láthatók, ami átázásra ad okot, akkor nagy valószínűséggel azt a terméket már többször lefagyasztották. Ha még vért is látsz az alján, akkor nincs is miről beszélni, mert egyértelmű, hogy a termék már egyszer vagy többször felolvadt.

3, A kolbászok összemennek, ha kiszáradnak.

A füstölt termékeket akkor szokták lemérni, mikor frissen megkapják őket, ám ha kiszáradnak, ami elég sűrűn fordul elő, akkor 5-15%-kot is veszíthetnek súlyukból.

Mitévő legyél ez ellen?

Kérd meg az eladót, hogy mérje le a kolbászt, és a mért érték szerint számítsa ki annak költségét.

4, Mért áru ellenőrzése.

Előfordul, hogy az előre lemért termékeket a pénztárosok újra lemérik, hogy drágábbért tudják eladni.

Mit tehetsz ez ellen?

Ellenőrizd a blokkot, és ha olyan dolgot látsz rajta, ami nem tetszik, akkor igenis lehet reklamálni.

5, Húsok vízzel való feltöltése.

Sajnos ez a módszer egyre nagyobb népszerűségnek örvend mind a gyártók, mind az üzletláncok körében. Így a hús sokkal étvágygerjesztőbbnek, sőt nehezebbnek tűnik. Egy egykori bolti alkalmazott azt mondta, semmilyen illegális szert nem pumpálnak bele, csak vizet.

Hogyan harcolj ez ellen?

Ha azt látod, hogy például egy csirke indokolatlanul is nagynak tűnik, akkor biztosra veheted, hogy ott csináltak valami turpisságot a háttérben. Ajánlott az ilyen termékeket elkerülni, különben csúnyán meglepődhetsz, mikor készen veszed ki a sütőből.

6, Eltérő szavatossági dátum dobozon és terméken.

Egyes áruk dobozai nem feltétlenül a helyes szavatossági időt jelölik. Előfordul, hogy átdátumozzák a lejárati időt. Ilyenkor azonban megfeledkeznek a csomagolásban lévő árukról, melyeken ott van a valós dátum.

Hogyan tudod ellenőrizni?

Óvatosan csomagold ki a dobozt a boltban, anélkül, hogy kárt tennél benne.

7, Eltérő súly.

Elképzelhető, hogy a bolti dolgozók akaratlanul csinálják ezt, de bizony előfordul, hogy egy adott terméken rossz címke van, ami nem valós súlyt mutat.

Mit tegyél ellene?

Minden olyan terméket, aminek a címkéjén súllyal kapcsolatos mértékegység látható, vidd el egy közeli mérleghez és mérd le te magad.

8, A zárt csomagolásokban, dobozokban bármi lehet.

Igaz ez nagyon ritkán fordul elő, de akkor is megtörténik. Például egyszer egy vásárló garnélarákot vett, melynek dobozába nem lehetett belelátni, amikor otthon kicsomagolta, csak botokat talált benne.

Mit tegyél ez ellen?

Ne vásárolj ismeretlen márkájú termékeket, vagy olyat, melynek nem átlátszó a csomagolása.

Te tapasztaltál már hasonlókat?

Ezt is olvasd el