KeződoldalÉrdekességek8 trükk, amivel a boltok próbálnak átverni minket. Íme a leleplezés

8 trükk, amivel a boltok próbálnak átverni minket. Íme a leleplezés

-

A hétvégi vagy hétköznapi bevásárlást általában a szupermarketekben végezzük. Az ember ilyenkor(a többség)jól megnézi, hogy az adott termék ár-érték arányban megéri-e, valamint mennyit kapunk a pénzünkért. Természetesen a multiknál sem buta emberek dolgoznak, így ők inkább arra mennek rá , hogy csapják be a szemünket. Egyébként erre külön embereket alkalmaznak, akik csak azzal foglalkoznak, hogy a szemünknek higgyünk, ne az agyunknak.

1.

Ha lehet kerüljük a csomagolt árut. Húsból, kolbászból, gyümölcsből, szóval mindenből. Ezeknek a legnagyobb hátránya, hogy a matricát bármikor át lehet cimkézni, és így előre felszeltelt állapotban a baktériumoknak is kitűnő táptalaja. Inkább álljuk ki a sort a húspultnál és kérjünk ott szeletelést.

 

2.

A kész salátáknál is rendkívül elővigyázatosnak kell lenni. Mivel általában ezek a saláták több összetevőből állnak, így a lejárati idejüket nagyon figyelembe kell venni. Például egy húsos saláta esetében a hús előbb romlik meg,mint a zöldség. Figyeljünk az apróbb részletekre, hogy ne fém, hanem műanyag tálcán legyen kirakva, minden salátának saját kanala legyen és az eladón legyen kesztyű.

 

3.

Nagyon figyeljünk a csomagolásra is. Ez általában abból fakad, hogy a terméket nem megfelelően tárolták, vagy pakolták. Normál esetben ezzel nem lenne semmi gond, de sokszor ez a termék állapotát is befolyásolja.

 

4.

Mindig nézzük meg mit veszünk! És ez nemcsak a hétvégi bevásárlásnál igaz. A multik remekül tudják azt, hogy hogyan kell mindent eladni. A húspultban például meg van, hogy hogyan kell megvilágítani, elrendezni a termékeket,hogy minél kelendőbb legyen. Ilyenkor a legegyszerűbb, ha megkérjük az eladót mutassa meg, hogy néz ki megvilágítás nélkül a termék.

Ugyanez a helyzet a mirelitekkel. Mindig nézzük meg,mennyi jeget tartalmaz,ugyanis hiába veszünk 1 kg halat,ha fele jég.

5.

Óvakodjunk a túl színes dolgoktól. Ez általában a tudatalattinkra hat, mivel ami színesebb, élénkebb az azt súlykolja az agyunknak, hogy finomabb is. De gondoljuk csak végig, ha leturmixoljuk a gyümölcsöket, azoknak sincs élénk színűk,pedig frissek. Szóval ilyenkor lehet már sejteni, hogy különböző színezékekkel van felturbózva.

A sajttal ugyanez a helyzet. Sokan azt gondolják, hogy minél sárgább és fényesebb, annál nagyobb a zsírtartalma, pedig valójában a sajt mindig fehér vagy halványsárga. A vörös hal is jelezhet kemikáliákat. A ketchup és a mártások is hasonló cipőben járnak.

 

6.

Nyilvánvalóan a polcok elrendezése az emberi lustaságra is épít. Konkrétan az arcunkba tolják mit szeretnének eladni, ne legyünk restek kicsit lehajolni, hisz ott bújnak meg az olcsóbb termékek. Pénztárcánk is hálás lesz érte.

 

7.

Ha van rá lehetőségünk a zöldséget, gyümölcsöt és a tejtermékeket szerezzük be helyi gazdáktól. Már csak az eltarthatósági idő miatt is. Szervezetünk hálás lesz érte.

 

8.

Ha bizonytalanok vagyunk a zöldségek és a gyümölcsök szavatosságában, kérdezzük meg az eladót. Hátha kapunk valami infót róluk, ha pedig füllent, az úgyis kiderül.

A vásárlás soha nem egyszerű dolog, hisz mindenki próbálja a legjobbat a legjobb áron venni. Érdemes pár praktikát bevetni, és így mindig friss termékek kerülhetnek az asztalra.

 

Ezt is olvasd el