KeződoldalEmberek9 dolog, amit nem szabad csinálni üres gyomorral.

9 dolog, amit nem szabad csinálni üres gyomorral.

-

Vannak olyan szokásaink, amik annyira beleépültek már az értékrendünkbe és az életünkbe, hogy bele sem gondolunk, hogy sokkal több kárt csinálunk vele, mint hasznot. Például egyesek szerint az üres gyomorral történő edzés sokkal hatékonyabban égeti a zsírt, mintha előtte egy keveset ettünk volna. Ez azonban nem igaz. A másik pedig vannak, akik minden egyes reggel üres gyomorra isszák meg a kis kávéjukat, ami megint csak negatív hatással van a szervezetre. A mai cikkünket azért hoztuk létre, hogy bemutassunk nektek 9 olyan dolgot, amit mi emberek rendszeresen elkövetünk mikor üres a gyomrunk.

1, Gyulladáscsökkentőt éhgyomorra bevenni.

A paracetamol és egyéb nem szteroidos gyulladáscsökkentőket nem szabad éhgyomorra bevenni. Ha valaki így vesz be gyógyszert azzal nemcsak csökkenti annak hatékonyságát, de fennáll annak a veszélye, hogy gyomorvérzés alakulhat ki.

Jó tanács: A tej csökkenti ezeknek a gyógyszereknek a negatív hatásait, ám ha ez nem állna rendelkezésre, jó nagy adag vízzel kell őket bevenni.

2, Kávézás.

Még a koffeinmentes kávé is serkenti a gyomorsav termelést, amely gyomorégéshez vagy más emésztőrendszerei problémához vezethet, ha üres gyomorra isszák. A reggeli kihagyása és a kávézás szerotoninhiányhoz és komor hangulathoz vezethet a nap hátralévő részében.

Jó tanács: Ha nem tudsz lemondani a reggeli kávézásról, akkor legalább tegyél hozzá tejet vagy tejszínt, ugyanis a tejzsír csökkenti a negatív hatásokat.

3, Szeszes ital fogyasztás.

Étkezés nélkül az alkohol felszívódási sebessége a kétszeresére növekedhet, ami olyan mintha intravénásan juttatnák a szervezetedbe. Ezzel szemben a szeszes ital bomlástermékeinek eltávolítása lelassul, ami súlyos másnaposságot eredményez.

Jó tanács: Ha valamilyen oknál fogva nem tudod visszautasítani az italt, akkor előtte igyál néhány pohár szénsavas üdítőitalt, ugyanis ezeknek lassú a felszívódási folyamata. Ennél is jobb, ha tudsz enni néhány falatot, például szendvicset.

4, Rágózás.

A rágógumi során képződő emésztősav negatív hatással van a gyomorfalra. A kutatók szerint a rendszeresen rágózó emberek sokkal jobban szeretik a gyorskajákat, mint a zöldségeket vagy gyümölcsöket.

Jó tanács: A természetes összetevőket tartalmazó rágók kevésbé ártalmasak, mint azok, amikben normális cukor van. A gyomor védelme érdekében 10 percnél tovább nem célszerű rágni az adott rágót. 

5, Lefeküdni aludni.

Az éhségérzet és az alacsony glükózszint megakadályozza, hogy elaludjunk. Ez felületes alvást és korai ébredés eredményez, ami nem tesz jót hosszú távon a szervezetnek. Az alváshiány növeli az éhségérzetet, aminek következtében a következő napon többet eszünk, mint kellene.

Jó tanács: Az sem tesz jót a gyomornak, ha előtte degeszre esszük magunkat. A legjobb megoldás a tejtermékek fogyasztása, ugyanis abban magnézium és kalcium is van, amik elősegítik a pihentető alvást.

6, Intenzív edzés.

Egyesek szerint az üres hassal történő edzés több kalóriát éget el. Nos, igazság szerint ez egyáltalán nem befolyásolja a zsírégetést. Az izomcsökkenés veszélye azonban fennáll, sőt a testmozgás intenzitása szintén csökken, mivel a testnek nincs elegendő mennyiségű energiája.

Jó tanács: Cseréld le az intenzív edzés aerob testmozgásra. Ha emésztőrendszeri problémáid vannak, mindenképp célszerű egy keveset enni, ugyanis a fizikai edzés során gyomornedv termelődik, ami az üres gyomorra nagyon is káros.

7, Bevásárlólista írás.

Mind tudjuk, hogy az éhségérzet arra késztet minket, hogy több és több élelmiszert vásároljunk, sőt, ha így megyünk vásárolni még befolyásolhatóbbak vagyunk. A kutatók szerint az emberek hajlamosak ilyenkor fölösleges dolgokat is vásárolni, hogy csökkentsék étvágyukat.

Jó tanács: Az előre megírt bevásárlólistán kívül a készpénzes fizetés az, ami segít pénzt megtakarítani. Kutatások támasztották alá, hogy az emberek hajlamosabbak kevesebb pénzt költeni, ha bankkártya helyett, készpénzzel vásárolnak.

8, Citrusos üdítő ivása.

A citrusfélékben található sav irritálja az üres gyomrot, ami különösen veszélyes azok számára, akiknek gyomorgyulladása vagy egyéb más gyomorproblémája van.

Jó tanács: A frissen facsart citruslé nem okoz különösebb problémát abban az esetben, ha 1:1 arányban van elkészítve vízzel. A citrusfélék mellett vannak más élelmiszerek, amiket nem szabad üres gyomorra enni.

9, Érvelés.

Egy kutatás során bebizonyosodott, hogy az éhes emberek nem tudnak tisztán gondolkodni, sőt agresszívabbak is lesznek. Ez azért történik, mert az önkontroll energiát igényel, ám ennek hiányában nincs, ami megakadályozza, hogy felszínre törjön.

Jó tanács: Ha nincs időd egy komoly beszélgetés előtt enni, igyál egy meleg teát, mert az enyhít az éhségérzeteden.

Te tudtál ezekről?

Ezt is olvasd el