KeződoldalDivat9 stílusbeli hiba, ami rengeteget ronthat az összképen

9 stílusbeli hiba, ami rengeteget ronthat az összképen

-

Nem a ruha teszi az embert, vagy mégis? A jó megjelenés magabiztossá tehet, melyet a környezeted pozitív visszajelzése is megerősít. Azonban elég egy apró hiba, mely tönkre teheti az outfitet.

Összegyűjtöttünk pár olyan esetet, amikor ránéztél valakire és azt gondoltad: „De jól néz ki, csak kár hogy…”

1. Okostelefon a zsebben

Főként a fiatal korosztályra jellemző, hogy az első- vagy hátsó zsebbe teszik a mobiltelefonjukat. Könnyen, gyorsan elérhető, így hát hol is lenne jobb helyen, igaz?

Azonban ez egyáltalán nem néz ki ízlésesen semmilyen öltözékhez, ráadásul nagyon könnyen ki is eshet, a zsebtolvajok részére pedig könnyű préda a hátsó farmerzsebből szinte észrevétlenül kihúzható telefon eltulajdonítása.

Hidd el megéri leszokni erről a rossz szokásról, mert egyrészt nem lesz kényelmetlen, ahogy nyomja a tested a telefon, nem ülsz rá véletlenül sem, ha hátra dugtad be, másrészt a ruhád sem gyűri össze, ahogy betuszkolod a kis helyre a kütyüt és nem utolsó sorban nem ront bele a megjelenésedbe.

2. A cipőből kilógó zokni

Manapság divattá vált a magasabb szárú zokni/ harisnya hordása jól láthatóan a lábszáron, de az esetek 90 %-ában nem erről van szó, hanem inkább csak hanyagságról.

Ezért ha a zokninak nem stílusbeli szerepe van, próbáld inkább teljesen elrejteni. Elég egy rossz szín megválasztása, mely kilóg a cipő és a nadrág között és máris elrontja a legegyszerűbb öltözetet is.

Manapság rengeteg választék van kényelmes titokzoknikból és anyagilag sem egy óriási beruházás!

3. Felgyűrődő varrásszegély szűk ruházat alatt

A szoros női harisnyanadrág elöl vagy hátul gyakran vastagabb varrással rendelkezik, mely sajnos egy vékonyabb szövet alatt nagyon jól látható. Ruhák vásárlásakor érdemes ezt is figyelembe venni, vagy olyan harisnyát vagy fehérneműt választani, ami ezt elrejti. 

Orvosolhatjuk a problémát adott esetben akár egy hosszított pulóverrel vagy blúzzal is.

4. Túlméretezett strasszkövek a lábbeliken

Csilli-villi „ékszer cipők” sok szemet vonzanak, de ezek inkább alkalmi jellegűek, melyek a színpadon, egy jó buliban, vagy egy randin megállhatják a helyüket, a hétköznapokban azonban inkább olcsó benyomást is kelthetnek a nagy kövekkel és strasszokkal díszített cipellők.

Ráadásul az igénytelenséget fokozhatja, ha néhány követ a használat során már el is hagytunk, sajnos a nem jó minőségű cipőkről elég hamar leesik a „díszítés”.

5. Felgyűrődött felső

Egy szoknyába vagy nadrágba betűrt póló, ing vagy blúz kihangsúlyozhat egy vékony derekat, egy formás csípőt vagy feneket. Viszont egy hanyagul betűrt, megráncolódott ruhadarab már kevésbé mutat jól. Ezek olyan apró finomhangolások, melyek sokat számítanak az összkép kialakításában, ha ránézel valakire.

Minél szűkebb a fazon, annál jobban látszani fog a felgyűrődés. Megoldásként javasoljuk, hogy válassz egy lenge szoknyát, amelynél nem lesz szembeötlő, ha mozgás közben kicsit a felsőrész kilazul, vagy vegyél fel egy klassz body-t, egy ing esetén pedig hagyj a betűrésnél egy picivel több anyagot, és a többi részt szépen simítsd a derékrészhez .

6. Látható fehérnemű a ruha alatt

Még egy tökéletes alakot is tönkre tehet a nem jól megválasztott fehérnemű. Ezért nagyon fontos, hogy elsősorban megfelelő méretet vásároljuk fehérneműből, melltartóból, mert a bevágó érzés egyrészt kellemetlen viselet, másrészt egy-egy szűkebb fazonú, testhez álló ruhánál különösen látszik és nem mutat jól. Manapság nagyon jó alakformáló fehérneműt kapni, amikben a hiedelemmel ellentétben nem kényelmetlenek, érdemes itt is a minőségibb terméket választani. Legyen az pamut vagy csipke, a lényeg a megfelelő méretben rejlik! Ügyeljünk azonban arra, hogy egy sztreccses, testhez álló ruhánál a csipke nagy valószínűséggel át fog látszani, tehát az sem mindegy, milyen anyag alá vesszük a fehérneműt.

7. Felszaladt, kiszakadt harisnyaszál

A harisnyanadrág mindamellett, hogy a férfiak szemeinek nagyon tetszetős, igazán praktikus lehet, ha az időjárás hidegebbre fordul és nem utolsó sorban az elegáns megjelenés elengedhetetlen kelléke is.

Ebből adódóan rengeteg változata van mind színekben, vastagságban és anyagában is. Míg a pamutharisnyákat kevésbé érinti, a nejlon típusúakat annál inkább, hogy hamar tönkre mehetnek és a kukákban landolhatnak. Nem igazán pénztárca barát, igaz?

Érdemes minőségibb darabokat beszerezni, melyek tartósabbak, a felszaladt szálút pedig, akár nadrág vagy hosszú szoknya alá is fel lehet még venni.

8. Provokatív feliratok

Az idegen nyelvű felirattal rendelkező darabokat érdemes körültekintően megvásárolni, mert ezek önkifejezést, véleményt is formálhatnak. Ezért akik nem értik az adott feliratot, mindenképp kérjenek segítséget a fordításban és utána döntsék el, hogy tudnak-e azonosulni vele.

Attól még hogy jól néz ki a betűtípus, a szín, vagy épp tetszenek rajta a strassz kövek még nem biztos, hogy pozitív mondanivalója van.

Inkább tartózkodjunk a szélsőséges véleményektől, ami akár a politikát, vallást vagy társadalmi hovatartozást, preferenciákat fejez ki, mert vita forrása lehet egy társaságban.

9. Gyenge minőségű műszőrme

A szőrmékről, műszőrmékről alkotott vélemény már régóta megosztó téma és szúró tekintetekkel találkozhatunk egy-egy darab viselésekor.

Az állatvédőknek köszönhetően a természetes, állatok bundájából nyert szőrméket, mesterségesen előállított szőrme váltja fel.

Mivel nagyon sokféle minőség található a piacon, ezért érdemes odafigyelni, hogy milyet választunk, nem rögtön az első műszőrmével díszített kabátot megvenni, amit meglátunk.

Anyag és anyag között is látványos különbségek lehetnek, mely szembeötlő. Egy minőségi termék ámbár drágább, de hozzátesz a megjelenésedhez, nem pedig ellenkezőleg.

Téged milyen oda nem illő részletek zavarnak egy outfitben?

Mivel egészítenéd ki a fenti listát?

Ezt is olvasd el