KeződoldalÉrdekességek15 fénykép, ami bebizonyítja, hogy az állatoknak is vannak érzelmeik

15 fénykép, ami bebizonyítja, hogy az állatoknak is vannak érzelmeik

-

Nagyot téved az, aki úgy gondolja, hogy az állatoknak nincsenek érzelmeik. Nézzünk csak meg egy olyan menhelyi kutyát, akit örökbe fogadtak. A ketrecében ülve egyértelműen ki lehet olvasni a szeméből a szomorúságot és amikor végre szerető gazdira lel egyszerűen kivirágzik. A tekintetéből és a mozdulataiból is látszik, hogy süt róla a boldogság. De nem csak a kutyák, hanem a világon élő többi állat is rendelkezik érzelmekkel, amit a mai cikkünkben be is fogunk mutatni. A legtöbbjük még könnyeket is ejtett, ebből is látszik, hogy az ő szívüket is össze lehet törni.

Ez a kismacska minden bajtól megvédi kiskacsa barátját.

Mintha összetörték volna a kis szívét.

Az anyai szeretet minden élőlényben megvan, mindegy, hogy ember vagy állat.

A lovakat terápiára is szokták használni, bár ahogy elnézem, neki lenne szüksége egy terápiás barátra.

Biztos nagyon éhes lehetett, ha etetés közben kicsordult a könnye.

Egy tiszta lélek könnyei.

A legszomorúbb arc, amit életemben valaha láttam.

Ez a kis elefánt megpróbálja felébreszteni a mamáját, de mindhiába mert már az örök elefántmezőkre távozott.

Egy összetört szívű elefánt baba.

Egy szamár, aki már belefáradt a rengeteg kocsihúzásba.

Egy szomorú mopsz, aki gazdiját siratja.

Egy kutya, aki meg akarja gyógyítani a beteg barátját.

Ez az elefánt baba, édesanyja elvesztése miatt sír.

Ennek a kis majomnak óriási honvágya van.

Egy kutyamama, aki nem hagyta, hogy ezek a kölyökmacskák éhesek maradjanak.

Ezt is olvasd el