KeződoldalCeleb13 ember, akiket az egész világ ismer név szerint, de kevesen tudják,...

13 ember, akiket az egész világ ismer név szerint, de kevesen tudják, hogy néznek ki a valóságban

-

Nem minden divattervező éli a mindennapjait a reflektorfényben. Akadnak olyanok, akiknek csak a nevét és a munkásságát ismerjük, ám arcot nem tudunk hozzá társítani. Gondolom nem mindenki tud Calvin Klein vagy Tommy Hilfiger nevéhez arcot elképzelni, amit teljes mértékben meg is értünk. Nos, annak érdekében, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy a leghíresebb divattervezők, hogyan is néznek ki a valóságban, készítettünk egy összeállítást, ahol őket fogjuk nektek bemutatni. Továbbá néhány érdekes tényt elhoztunk az életükről, amik megválaszolják azt a kérdést, honnan is indultak ők el.

Marc Jacobs – 55 éves.

Amerikai divattervező a Marc Jacobs márka atyja és vezetője. 1997 és 2014 között a Louis Vuitton francia dizájnház kreatív igazgatója volt. 2010-ben felkerült a Times magazin „100 legbefolyásosabb ember” listájára. Már 24 évesen elismerték a legfiatalabb és legtehetségesebb tervezőnek, azóta pedig jó pár díjat be is zsebelt érte.

Christian Louboutin – 56 éves.

Ifjú korában szabadúszóként tervezett cipőket a Chanel, Yves Saint Laurent és a Maud Frizon számára. 27 évvel később úgy döntött létrehozza a saját kis birodalmát, majd több üzletet is nyitott az elsőt természetesen Párizsban. Cipőinek ismertetőjegye, hogy mindegyik talpa vörös színben pompázik. A királyi család tagjai és rengeteg Hollywoodi csillag hordta már az ő általa tervezett cipőket.

Michael Kors – 59 éves.

Amikor Michael tinédzser volt a szülei alagsorában kezdett ruhákat gyártani, majd eladni. 1997-ben felvételizett a New York-i „Fashion Institute of Technology” nevű felsőoktatási intézménybe, ám kilenc hónappal később ott hagyta az iskolát, mert állást kapott a „Lothar” nevű butikban. négy év múlva ugyanebben az üzletben saját neve alatt futott ruháit kezdte árusítani.

Tommy Hilfiger – 67 éves.

1969-ben egy ruházati boltban dolgozott, majd úgy döntött, hogy barátaival karöltve saját üzletet nyitnak. 1971-ben sikeresen meg is nyitották a boltot, ám Tommy-nak nem tetszettek a ruhák, amiket más beszállítóktól vásároltak, ezért úgy döntött, hogy elkezdi megtervezni saját kollekcióját. 1977-ben sajnálatos módon csődbe ment, majd New York-ba költözött és 6 évvel később a szponzorok támogatásával megalapította a Tommy Hilfigert.

Christian Lacroix – 67 éves.

Christian kezdetben múzeumi kurátor akart lenni, ezért Párizsba költözött, ahol a Sorbonne Egyetemen művészettörténetet kezdett tanulni. Később a szíve inkább a divattervezéshez kezdett húzni, majd 1975-ben megnyitotta saját haute couture házát.

Miuccia Prada – 69 éves.

Mario Prada legfiatalabb unokája, aki 29 évesen átvette a családi vállalkozás fölötti vezetést. Igaz fiatalon a „Teatro Piccolo” nevű színházban tevékenykedett 5 éven keresztül, ám hamar váltott és áttért a divat világába. Miután a Prada főtervezője lett egy idő után létrehozta a Miu Miu leányvállalatot, majd 1995-ben férfi ruházattal is elkezdett foglalkozni. 1993-ban elnyerte az Amerikai Nemzetközi Divattervezői Díjat. 2014-ben pedig felkerült a Forbes magazin „legbefolyásosabb nők” listájára.

Jimmy Choo – 70 éves.

Choo első pár cipőjét akkor tervezte meg, mikor 11 éves volt. 1982 és 1984 között a Cordwainers Műszaki Főiskolán tanult Londonban. Miután megszerezte diplomáját egy tervező céghez ment dolgozni és már akkor tudta, hogy Angliában akar maradni. 1986-ban megnyitotta saját üzletét, majd 1988-ban a londoni Fashion Week-en felfigyeltek művészi alkotásaira és terveire. Ezt követően hatalmas népszerűségre tett szert.

Yohji Yamamoto – 75 éves

Yamamoto lemondott ígéretes jogi karrierjéről, hogy segítsen anyjának a ruházati üzletében, ahol elsajátította a szabás minden csínját-bínját. Ezt követően felvételizett a „Bunka Fashion College-ba” ahol elkezdte alaposabban kitanulni a szakmát. 1981-ben Párizsban debütáltak először ruhái és szinte azonnal világhírnévre tett szert.

Calvin Klein – 76 éves.

Korai éveiben felvételizett a New York-i „Fashion Institute of Technologyba”, de végül sohasem diplomázott le. Ezt követően öt éven keresztül New York-i ruházati üzleteknél volt tervező, majd végül 1968-ban egy régi barátjával, név szerint Barry Schwartzcal megalapította első vállalatát. Kezdetben csak férfi kabátokat és ruhákat gyártottak, de idővel áttértek a női ruhák tervezésére.

Roberto Cavalli – 78 éves.

Ifjú korában beiratkozott a egy művészeti suliba, ahol a textilnyomás rejtelmeit kezdte el tanulmányozni. Az 1970-es évek elején feltalálta és szabadalmaztatta a bőrre nyomási eljárást, majd eme technikával Párizsban debütált először. 32 évesen bemutatta első névadói gyűjteményét a „Prêt-à-Porter” szalonban, majd 1972-ben megnyitotta első butikját Saint-Tropezben.

Kenzō Takada – 80 éves.

Miután befejezte tanulmányait a Tokyo-i divatiskolában a 25 éves Kenzo úgy döntött, hogy Párizsba költözik. Hat évvel később bemutatta első gyűjteményét a „Vivienne” galériában, majd egyik modellje megjelent az Elle magazin borítóján. Első férfi kollekciója 1983-ban indult el, öt évvel később pedig saját márkás női parfümöket mutatott be.

Paco Rabanne – 85 éves.

Pályafutását a Givenchy, a Dior és a Balenciaga ékszereinek megtervezésével kezdte, 1966-ban pedig saját divatházát alapított, ahol hagyományos anyagokat, például fémet, papírt és műanyagot használt ruhái formatervezéséhez. 1976-ban a cége egy parfümgyárat épített a Chartresben, Franciaországban. Az ő nevéhez fűződik a 1 million nevű parfüm.

Pierre Cardin – 96 éves.

1944-ben Párizsba költözött, majd a Paquin-divatháznál rajzoló lett belőle. Tövid időn belül felfigyeltek tehetségére és lehetőséget kapott arra, hogy megtervezze Jean Cocteau Szépség és a szörnyeteg c. filmjének jelmezeit. 1946-ban Christian Diornál kezdett dolgozni, ahol női alakot kihangsúlyozó szoknyákat kezdett tervezni, majd három évvel később megalapította saját divatházát.

Gondoltad volna, hogy így néznek ki?

Ezt is olvasd el