KeződoldalCelebEgy 11 másodperces sosem látott felvétel került elő a Beatles zenekarról.

Egy 11 másodperces sosem látott felvétel került elő a Beatles zenekarról.

-

A „The Beatles” nevű zenekar volt a világ egyik legsikeresebb zenekara, akik 2004-ig több, mint 1,3 milliárd lemezt adtak el. Több rekordot is felállítottak az évek során, összesen 50 Top 40-es kislemezt dobtak piacra. Állandó jellegű népszerűségnek örvendtek, sőt az első olyan brit nemzetiségű banda volt, akiket Amerikában is szerettek. A „Yesterday” című daluk a modern kori zenetörténet legtöbbször feldolgozott dalává vált.

A banda rengeteg stílust képviselt már sőt volt, hogy ötvöztek is párat. A pop, valamint a rock mellett folk, country, rockabilly, blues, soul, doo-wop és sok más is szerepelt zenéjükben. 1964-ben öt vezető helyet foglaltak el a a Billboard 100-as slágerlistáján. Eme teljesítményt, azóta sem sikerült senkinek megismételni. 1966. augusztusában volt az utolsó hivatalos koncertjük, mivel utána minden erejükkel új lemezükre koncentráltak. Miután menedzserük Brian Epstein elhunyt, a banda sajnos kezdett szétesni.

A minap azonban napvilágot látott egy sosem látott felvétel, ami az 1966-os „Top of the Pops” műsorban készült róluk. Egy család rögzítette a különleges felvételt, amit beküldtek a birminghami Kaleidoscope nevű szervezethez, akik antik TV felvételeket gyűjtenek.

A videó összesen 11 másodpercnyi klipfelvételt tartalmazott, amit eddig soha nem látott a világ.

A felvételt sajnos amiatt nem látták az emberek, mivel az élőfelvételt akkoriban még nem rögzítették, így csak annyi maradt meg belőle, amennyit a család felvett.

Itt látható a sosem látott felvétel:

Amikor John Lennon egy merénylet következtében életét vesztette, az egész világ gyászba borult. Az őrült rajongó azóta is börtönben van és a Liverpoolban állított emlékművéhez éves szinten rengeteg ember zarándokol.

Ti mit gondoltok erről a titkos kis felvételről?

Ezt is olvasd el