KeződoldalEmberekEz a 19 fénykép bemutatja, hogy az igazi hősök bizony köztünk járnak.

Ez a 19 fénykép bemutatja, hogy az igazi hősök bizony köztünk járnak.

-

100%-ban biztosak vagyunk benne, hogy a szuperhősök valóban léteznek és bizony köztünk élnek. Igaz ők nem úgy néznek ki, ahogy a szuperhősös filmekben látjuk, mert nincs rajtuk se jelmez, se álarc, se köpeny… semmi. Hatalmas segítséget tud például nyújtani egy ember, aki idős néniknek, bácsiknak tart nyitva ajtót, vagy, aki egy bajba jutott sofőrön segít az éjszaka közepén, mert kifogyott a benzinje. Ezen kívül pedig számtalan módon lehet segíteni embertársainkon és a környezetünkön, például szemétszedéssel vagy önkénteskedéssel. A mai cikkünkben olyan fotókat hoztunk el, amin igazi hősök vannak, s ebből kifolyólag gondoljuk, hogy még mindig van remény az emberiség számára.

Ez a kisfiú észrevette, hogy a tűzoltók tömlője kilyukadt oltás során majd egy zacskó segítségével betömte azt, hogy megállítsa a szivárgást.

„Amikor édesapámnál rákot diagnosztizáltak, le kellett borotválni a fejét. Szolidaritásból én is ugyanezt tettem, hogy minden egyes percben támogassam őt. Igaz, hogy szeretem a hajam, de apámat még jobban.”

Egy indiai iskola a fel nem használt ételt odaadja a szegény, éhező embereknek.

„Miután a kislányom rájött, hogy nem kap a virága elég fényt, egész álló nap azt cipelte, miközben a szabadban sétáltunk.”

A rendőrség egy teljesen átfagyott kölyköt talált a folyóparton, aki szerencsére sikerült megmenteni. A kiskutyusnak a River nevet adták, ami azt jelenti folyó.

„A minap elestem a kislányommal, aki kerekesszékhez van kötve, és ezek után elhatároztam építenek neki egy rámpát. Miközben az alapanyagokat kerestem hozzá, egy idegen férfi felajánlotta, hogy segít nekem az elkészítésében. Köszi Greg!”

„A kislányom még csak most lett 10 éves, és a születésnapjára kapott pénzt jótékony célokra használta fel. A menhelyi kutyusoknak vett játékot és jutalomfalatot.”

„Egy teljesen ismeretlen helyen kellett megállnom a kocsival, mert defektet kaptam. Ez az idegen fiatalember pedig odajött hozzám, hogy segítsen.”

„Tegnap nyitva tartottam egy idős néninek az ajtót, aki ezek után cukorkával hálálta meg nekem a lovagiasságomat.”

Ez a kislány egy baleset következtében megsérült a rendőr pedig játszik vele, hogy elterelje a figyelmét.

„A kislányom ma megmentett egy sérült kisnyuszit.”

Ezek a kisfiúk fogták magukat és az erdőben talált szemetet összeszedték, hogy megtisztítsák a környezetüket.

„A testvérem önkéntesként dolgozik, aki a menhelyi kutyákat új gazdijukhoz szállítja. Ezt a kislányt épp új otthonába viszi.”

Egy ismeretlen ember kaját vett egy hajléktalannak, akiről tudja, hogy ezen a padon szokott aludni.

„Ezt a pizzát este vettem. Remélem szép lesz a reggeled.”

„Az éjszaka folyamán kifogyott a motoromból a benzin és egy idegen ember felvett, hogy elvigyen a legközelebbi kútig.”

Ez a két férfi hajléktalanok ruháit mossa ki, hogy mindig tiszta ruhában lehessenek, mindezt ingyen és bérmentve.

Ez a kisfiú a biciklijével véletlenül elütötte ezt a madarat, ezért minden pénzét az orvosi kezelésére fordította.

Ez az öregember a kezéből itatja ezt a kóbor kutyust.

Emlékszel a feljebb említett River nevű kiskutyára? Nos, nemrég ünnepelte első születésnapját.

Szerintetek is van még remény az emberiség számára?

Ezt is olvasd el