KeződoldalÉrdekességek21 rendkívüli tény, mely tökéletesen kiszélesíti a látókörödet a világ dolgairól!

21 rendkívüli tény, mely tökéletesen kiszélesíti a látókörödet a világ dolgairól!

-

Az emberekben van egy olyan kényszer, ami által mindent tudni akarunk, ami körülöttünk zajlik. Legyen az bármilyen száraz törvény, vagy rendelet, akkor is tudni akarjuk. Nekünk embereknek hatalmas a tudás iránti vágyunk, ezért is tartja a mondás, hogy: „A tudás, hatalom. , illetve „A jó pap is holtig tanul.” Ezek pontosan így működnek. Ezért hoztunk nektek néhány érdekességet, amivel bővíthetitek tudástáratokat.

A delfinek azért esznek gömbhalakat, hogy annak mérgétől bódult állapotba kerüljenek.

A NASA internetsebessége 91 gb/s, ami azt jelenti, hogy ekkora sebességgel képesek vagyunk, egy sorozat teljes évadát letölteni, mindössze egy másodperc alatt.

Japán, azaz a Felkelő nap országa, 1999-ben megváltoztatta zászljának színét.

Gondoltad volna, hogy a világ legnagyobb gumiabroncs-gyártója nem más, mint a LEGO, ugyanis több, mint 300 millió gumiabroncsot gyárt minden egyes évben, ami elég kisméretű hiszen a LEGO játékokhoz mellékelik őket.

J.K. Rowling, 2012-ben lekerült a Forbes milliárdosokat felsoroló listáról, mert annyi pénzt adományozott el jótékony célra. Körülbelül 160 millió dollárt azaz 43 milliárd forintnak megfelelő összeget költött el, hogy segítsen másokon.

A strucc agya akkora, mint egy dió, a szeme viszont még az agyánál is nagyobbak.

A japánok nem írnak alá semmit, hanem egy úgynevezett hanko pecsétet használnak, aláírás gyanánt.

1977-ben egy nagyon érdekes dolgot tett a finn ifjúsági bizottság. A Donald kacsa meséket egyszerűen betiltották az országban, mert nem volt rajta nadrág, Azt gondolták, hogy ez a mese hátrányosan fogja érinteni fiatalabb generáció fejlődését.

Így néz ki, ha egy villám belecsap az emberbe. Olyan, mint egy hennás tetoválás.

Az anyaméhben fejlődő gyermek képes meggyógyítani édesanyja gyenge szívét. A tudósok úgy vélik ez valamiféle evolúciós képesség, aminek köszönhetően a gyermeki őssejtek, meggyógyítják a szívproblémákkal harcoló édesanyja szívét.

Te gondoltad volna valaha, hogy az egyszerű „hó” szóra a skótoknak 421 szinonimája van.

A macskák hátsó lábain 4 darab, míg a mellső lábacskáikon, pedig 5 darab ujj található.

A Fülöp-szigeteken  található egy másik sziget, melynek területén belül van egy tó, ebben a tóban megint egy kisebb sziget, aminek a kellős közepén van egy picike tó… bonyolult igaz?

Steve Jobs, amikor a legelső iPod prototípusán dolgoztak a mérnökök, Ő sokkal kisebb készüléket szeretett volna elkészíttetni, de a többi mérnök megmondta neki, hogy ez nem lehetséges művelet, amit ő kér. Erre Steve Jobs megfogta a prototípust, laza mozdulattal bedobta egy akváriumba, és a kiáramló légbuborékokra mutatott és csak ennyit mondott a mérnököknek: ,,Ha ott el tud férni ennyi levegő, az azt jelenti, hogy bizony van benne üres hely…” A mérnökök nem tudtak mit csinálni, mint vékonyítani a készüléken.

Néhány ok, amiért azt mondhatjuk egy emberre, hogy Sas szeme van.

A sasok szeme olyan szinten jó, hogy képesek…

észrevenni egy ici-pici hangyát körülbelül egy 10 emeletes ház legtetejéről.

különbséget tenni a focisták arckifejezései között majdhogynem a stadion legtávolabbi ülőhelyéről is.

ezerszer több színt és árnyalatot látnak, mint mi emberek, sőt látják az ultraibolya fényt is.

sokkal szélesebb látószögben szemlélik  a világot.

Izlandon hoztak egy rendeletet, még 1924-ben. Körülbelül 60 éven keresztül törvény tiltotta a kutyák tartását a szigeten, ez azután következett be, miután rájöttek, hogy ez a faj hordozója, az Echinococcosis nevű parazitának. A rendeletet eltörölték, de Izlandon jelenleg is a macskák kapják a fő házi kedvenc szerepet.

Gondoltad volna, hogy Izlandon egy darab McDonald’s sem rendelkezik? A gyorsétteremlánc ezen hálózata nem tudott harcolni a 2008-as gazdasági világválsággal, emiatt 2009-ben a legutolsó McDonald’s is bezárta kapuit.

Egy amerikai származású férfi, aki testépítőként vált ismertté, egy éven belül kétszer hízott meg majd fogyott le körülbelül 30 kilót, hogy bebizonyítsa mindenkinek, hogy akaraterővel és kitartással bármi, de tényleg bármi lehetséges.

A legelső ausztrál rendőr-kapitányságot, hihetetlen, de jó magaviseletű brit származású fegyencek alapították, ez amiatt alakult így, mert Nagy-Britannia éveken át tömeges száműzetést végzett, és az elítélteket Ausztráliába toloncolták, ám ott nem volt rendvédelmi szerv kialakítva, és úgy döntöttek, majd ők megalapítják.

A repülőgépi kosztot, sokkal íztelenebbeknek érezzük, mint amilyenek valójában. Ez azért lehetséges, mert utazás közben 20-50%-al rosszabb a szaglásunk és ízlelésünk. Magasban a levegő páratartalma lecsökken, ami hatással van az érzékekre.

Németországban minden fa kap egy számot. Ezt azért hozta létre a kormány, hogy nyomon tudják követni a fák életkorát, állapotát, formáját, és ez azért jó, mert tudják, mikor kell kivágni, mikor kell megnyírni…stb.

Ezt is olvasd el