KeződoldalCelebEmlékeztek még Szíj Melindára, a Megasztár nagy tehetségére? Így néz ki közel...

Emlékeztek még Szíj Melindára, a Megasztár nagy tehetségére? Így néz ki közel 10 év elteltével.

-

Szíj Melinda a Megasztár széria egyik legfurcsább, legmegosztóbb alakja volt. Végtelen egyszerűsége nagyon elütött a showbiznisz világától.

A 2010-es versenyen indult. Megjelent egy kék kardigánban és egy csíkos szatyorral, mely mára már ikonikussá vált. Emiatt rengetegen támadták őt és az embereket körülötte. De furcsa mód egyszerűségéhez társult egy olyan hang, mely rendkívül ritka. Előadásmódját Édith Piaf-éhoz és Barbara Streisand-éhoz hasonlították. Na most, emellett viszont ugyanúgy senki nem tudott „elmenni”.

Noha a versenyt nem nyerte meg, ugyanis „csak” harmadik lett, de tehetségét senki sem vitatja. Tolvai Reni és Kökény Attila mögött végzett, de az ő karrierje is megindult ugyanúgy. Első kiadott lemeze, a Foltos úton hónapokig vezette a Mahasz eladási listáját, sőt, aranylemez is lett. 2012-ben, majd 2018-ban Édith Piaf-ot alakította a Győri Balett Rózsaszínház című darabjaiban. Összerakott egy önálló műsort is, melybe saját lírai dalait és más örökzöld slágereket válogatott be. Fonogram díjra jelölték 2016-ban.

Az idén 50 éves lett színésznő a mai napig rendkívül foglalkoztatott. Rengeteg fellépést vállal, ellenben a médiában alig szerepel.
2018-ban egy, a nyakában talált rosszindulatú daganat miatt meg kellett operálni. Párja és egyben menedzsere, Attila júliusban egy magazinban megnyugtatott mindenkit, hogy a műtét sikeres volt és a daganat az énekesnő hangszálait nem érintette. Csak pár hónapot kellett kihagynia. Augusztusban már több órás koncerteket adott szerte az országban.

Legutóbb 2018-ban az Eurovíziós Dalfesztivál válogatóműsorában, A Dalban próbálkozott a nagy visszatéréssel a Hitem őrzöm című számával de nem sikerült.

Jöjjön hát egy válogatás arról, hogy néz ki manapság Szíj Melinda.

Ti emlékeztek még rá? Mit gondoltok? Írjátok meg kommentben a véleményeteket!

Ezt is olvasd el