KeződoldalEmberekA férfiaknak választaniuk kell: Okos vagy Szép nővel lennének szívesebben együtt?

A férfiaknak választaniuk kell: Okos vagy Szép nővel lennének szívesebben együtt?

-

A mai világban a megfelelő partner megtalálása nagyon bonyolult folyamat, ugyanis mind a nők mind a férfiak óriásit változtak az évek alatt. Mindegyiküknek vannak jó és rossz tulajdonságai, ám utóbbival nehezebb azonosulni, mint gondolnánk. A randik elég feszülten mennek, mivel ha rosszul sül el, akkor az illető nem is számíthat következő találkozóra, az adott fél röppen is át a következő delikvenshez, hátha vele több szerencséje lesz. Minden ember szeretné ha értékelnék és tisztelnék, de nemcsak a külső megjelenése miatt, hanem a belső tulajdonságaiért is. A közelmúltban egy internetfelhasználó egyéni véleményt osztott meg, amiben elmondta a mai férfiak hogyan állnak hozzá a nőkhöz.

„Sok férfi még mindig nem akarja felfogni, hogy a nők lehetnek egyszerre csinosak és okosak is. Persze nekik az lenne a legegyszerűbb, ha egy csinos nő mellett kötnének ki, akinek gyereket csinálnak, és úgy ugráltatják meg irányítják, ahogy nekik tetszik. A harmincas éveikben járó nők nagyon odafigyelnek magukra, eljárnak dolgozni, ám emellett marad idejük saját testük és lelkük fejlesztésére is. Csak azért, mert heti szinten legalább háromszor-négyszer lemennek az edzőterembe és odafigyelnek magukra, még nem lesznek hiúk. Attól mert egészségtudatosan étkeznek még nem jelenti azt, hogy csak erről lehet velük beszélni. Sajnos a legtöbb férfi alfa szeretne lenne egy párkapcsolaton belül, amivel képesek elnyomni a „gyenge” nőket. A pasik valójában félnek egy erős, határozott és okos nőtől, mert nem tudnak túljárni az eszükön, nem tudnak felettük uralkodni.

Rengeteg pasi gondolja még mindig úgy, hogy egy nőnek otthon van a helye, hogy nevelje a gyerekeket, vezesse a háztartást, gondoskodjon a családi idillről és a többi. Holott már rég nem a 19. században járunk, ahol elnyomták a nőket. Attól mert egy nő odafigyel a testére, és a megjelenésére, elmegy kozmetikushoz, vagy szórakozni, még nem lesz rossz anya, vagy épp rossz nő. Joguk van ahhoz, hogy úgy öltözzenek, gondolkodjanak, ahogy nekik tetszik. Ha smink nélkül akarnak sportruházatban a kanapén elnyúlva TV-t nézni, akkor is gyönyörűek. A férfiak tisztelik azokat a nőket, akik rengeteget foglalkoznak a közös gyerekeikkel, ám egy időt után átesnek a ló túloldalára, és máshol keresik a boldogságot. A szemükben már nem lesznek olyan szépek, mint régen.

Azonban a helyzet kiküszöbölhető lenne, ha a férfiak vennék a fáradtságot és elkezdenének beszélgetni okos és szép barátnőjükkel, feleségükkel. De ezt sokan nem teszik meg, mert a pasik félnek az okos nőktől. Ám az ilyen hölgyek nem arra vágynak, hogy színházi darabokról, a gazdasági helyzetről, vagy épp a Nobel-díjról beszélgessenek, hanem olyan dolgokról, ami jobban összekovácsolja őket. A férfiak sajnos egy idő után elérnek arra a pontra, hogy nem tudnak hosszú távon beszélgetni egy intelligens nővel, mert elveszítik érdeklődésüket. Tudom, hogy most nagyon általánosítottam mert vannak olyan férfiak, akik kivételt képeznek a szabály alól, de mégis nagyon sok ilyen megfordul a világon. Akármi történik a férfiak mindig inkább a kevésbé okos, de csinos nőkhöz fognak jobban vonzódni, mert akkor nem érzik, hogy le vannak maradva, és ahogy fentebb is említettem úgy táncoltatják őket, ahogy ők fütyülnek.

A nők viszont szeretik azokat a pasikat, akik bókolnak neki, értékelik a belső tulajdonságaikat, lehet velük bármiről beszélgetni és érdeklődnek a dolgaik iránt. Ők azok, akik nem törődőnek azzal, hogy van-e a kedvesükön smink vagy nincs, sport ruházatban vannak-e vagy estélyiben, mert számukra mindenhogy vonzók.”

Te egyetértesz a felhasználó szavaival?

Ezt is olvasd el