KeződoldalDivatEgy volt modellügynökségi alkalmazott, aki elmeséli, hogyan is működik a modellek világa

Egy volt modellügynökségi alkalmazott, aki elmeséli, hogyan is működik a modellek világa

-

A fiatalok számára úgy tűnik a modellek élete egy álom, ezért sokan szeretnének ebben a szakmában elhelyezkedni. A gyerekek és a serdülőkorú fiatalok számára létrehozott modelliskolák száma exponenciálisan növekszik, s az ügynökségek munkatársai szerint ez kinyitja a kapukat a divatipar számára. Ezzel lehetővé teszik a külföldi munkaszerződések megkötését.

Cikkünk főszereplője egy modellügynökségnél dolgozott és el szerette volna mondani, hogyan is működik ez a világ.

Azok a lányok, akik sikeresek voltak a modelliparban nem mindig voltak klasszikus szépségek. Sőt pont ellenkezőleg. A hosszú lábak, kacsú testalkat és szép szőke haj már nem volt elegendő ahhoz, hogy megszerezzék a figyelmet. Ma már, sokkal nagyobb sikereket érnek el ebben a szakmában azok az emberek, akik egyáltalán nem nevezhetők hétköznapinak. Például, akinek elálló fülei vannak, vagy bozontos szemöldöke annak már nyert ügye van. Ha a szülőktől szeplős arcot vagy nagy orrot örököltek az utódok, az még szuperebb.

Vannak azonban olyan dolgok, amik tabunak számítanak a divat világában, ilyen például a pattanásos arc, görbe fogak, túlsúly és a többi. Utóbbi esete nem olyan egyszerű, hisz vannak olyan ügynökségek, akik plus size méretű modelleket alkalmaznak, ám ezek jóval kisebbek, s sokkal nehezebb bekerülni. Általában egy ilyen ügynökségnél 3-4 modell dolgozik és olyan bemutatókon szerepelnek, ahol különböző méretű ruhákat mutatnak be. Ez a bemutató általában zárt körökben zajlik, és csak azok vesznek rajta részt, akiknek ilyen jellegű fehérnemű boltja van és kíváncsiak, hogy a kínálat megfelel-e nekik vagy sem.

A modellek 11-14 évesen kezdik meg karrierjüket, ám mielőtt szerződést kötnének velük lehetőséget kínálnak nekik a válogatásokon való részvételre, vagy megfelelő képzést ajánlanak fel nekik a modelliskolákban. A képzések általában 3-6 hónapot vesznek igénybe és 90-140 ezer forint között fizetnek. A lányokat itt megtanítják pózolni, divatbemutatón vonulni, színészkedni, dietetikára és a többi.

Vannak modellügynökségek, ahol nem számít, hogy a gyermek korábban modellkedett-e vagy sem, mindig elmondják a szülőknek, hogy látnak-e benne fantáziát vagy sem, sikeres lesz-e a szakmában vagy nem. Különböző érveket sorakoztatnak fel, de a lánygyermekeknek általában azt mondják, hogy baba arcuk van és ezt leginkább Ázsiában szeretik. Persze ilyenkor a szülők hanyatt-homlok rohannak és mindent megtesznek azért, hogy gyerekük sikeres legyen. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy a legtöbb kislánynak baba arca van, hisz fiatalon még pufók arcocskájuk van.

Az ügynökségek olykor meghallgatásokat tartanak, hogy felkeltsék az emberek figyelmét. A szociális oldalakon és a médiában is közzéteszik a hírt, miszerint kortól, külső adottságoktól függetlenül bárki jelentkezhet. Van, mikor az ügynökség alkalmazottai a közösségi oldalakon lányokat szemelnek ki, és megkeresik őket azzal, hogy mennyire csinosak, szépek és meghívják őket egy ilyen castingra. Ilyenkor több fotó is készül róluk, illetve kitöltetnek velük egy kérdőívet, és ha érdekli őket a meló, akkor majd értesítik őket.

Ezen kívül szinte minden nagyvárosban vannak olyan iskolák, amik nem köthetők egyetlen ügynökséghez sem. Ebben az esetben fontos, hogy a szülők figyelmesen elolvassák a képzésre vonatkozó szerződést. Általában ezekbe bele van fogalmazva az, hogy az iskola befejezése semmiféle garanciát nem ad arra, hogy az ügynökség fő alkalmazottai közé fognak tartozni. A gyermeket hetente néhány alkalommal lefotózzák, ám előfordul, hogy a jó minőségű képekért még a szülőknek kell fizetni.

A külföldi partnerekkel együttműködő megbízható modellező ügynökségek viszont akkor is állást ajánlanak a fiataloknak, ha ő nem végzett el ezzel kapcsolatban semmilyen képzést. Az ilyen helyek őszintén elmondják, hogy a gyerek képes lesz-e ilyen tevékenységeket folytatni avagy sem. Eze az ügynökségek könnyen felismerhetők, mivel jó webhellyel rendelkeznek illetve a közösségi hálózatokra is rendszeresen tesznek fel fényképeket különböző castingokról. A Kapcsolattartó elérhetősége is fel van tüntetve így könnyedén lehet rá jelentkezni.

Ezek a castingok csoportokban zajlanak, vagyis egyszerre több embert hívnak be és beszélgetnek velük. Általában nagy figyelmet fordítanak a gyermek magasságára, a bőr, a haj, a fogak állapotára.

A lányokat kétféleképpen foglalkoztatják részmunkaidőben vagy teljes munkaidőben. Először tesztelik a modellt és korábbi munkáikat elküldik a cégeknek, ügyfeleknek. Ha érdekli az adott céget, akkor személyes találkozóra invitálja őt. Leggyakrabban a modelleket sorba rendezik és kiválasztják azokat, akik a legmegfelelőbbek. Időnként felkérik őket, hogy mutassák be a pózolási vagy színészkedési képességeiket.

Az, hogy sikerrel járhat-e a modellező üzletben, az szerencse és hozzáértő megközelítés kérdése. Te gondoltál már valaha arra, hogy modell legyél?

Ezt is olvasd el