KeződoldalÉrdekességek11 világűrrel kapcsolatos tény, ami elsőre hamisnak tűnhet, pedig valójában igaz

11 világűrrel kapcsolatos tény, ami elsőre hamisnak tűnhet, pedig valójában igaz

-

Az űr egy olyan hatalmas hely, melyet a tudósok még mindig nem tudtak teljesen felfedezni és még nagyon sok érdekes és titkos dolgot rejthet magába. Valószínű jó sok évtized fog eltelni, mire teljesen meg tudják ismerni a kozmoszt, bár a tudósok most sem unatkoznak vele kapcsolatban. Lehetőségeik és tudásukhoz mérten próbálják a lehető legtöbb és legpontosabb információkat megosztani. Mivel nagyon sok embert foglalkoztat, hogy milyen is lehet a világűr, mik lehetnek benne, valóban pontosan ábrázolják-e a sci-fi filmekben ezért elkészítettük nektek ezt a cikket, mely jó pár érdekes tényt fed fel.

1, Van egy bolygó, amelynek értéke 26,9 milliárd dollár

A Janssen bolygó tízszer nehezebb, mint a Föld. A bolygó magjában lévő belső nyomásnak ksözönhetően a felületét borító szén gyémánttá alakul. A Forbes magazin pedig felbecsülte az egész bolygó értékét, mely 26,9 milliárd dollár lett. A Janssen hőmérséklete több, mint 2000 ° C és forgási sebesség olyan gyors, hogy egy év 18 földi órának felel meg.

2, A NASA űrruhái 22 millió dollárba kerülnek

A NASA kb 200 millió dollárt fektet az űrruhák fejlesztésébe. Pablo de León a szervezet mérnöke azt mondta, hogy mindegyik űrruha nagyjából 150 kg és 22 millió dollárba kerülnek. Ez magyar forintra átszámolva kb 70,5 milliárdot jelent.

3, A Föld közelében az átlagos hőmérséklet magasabb, mint egy hűtőszekrényben

Az űr hőmérséklete számos tényezőtől függ, például a csillagoktól, távolságtól, árnyéktól, naptól…stb. Kiderült, hogy a Föld közelében az átlagos hőmérséklet nagyjából 10,17 ° C, ez pedig több, mint ami a hűtőszekrényekben van.

4, A Vénuszon havazik

A Magellán szonda segítségével fényvisszaverő bevonatot fedeztek fel a Vénuszon az 1990-es évek elején. Eleinte azt gondolták a szakemberek, hogy csak valami erózió következményei vagy vastartalmú anyagok egyes lerakódásai. Földi kísérletek után viszont arra a következtetésre jutottak, hogy ez fémes hó, ami ólom-szulfidokat és bizmutot is tartalmaz. Ezek pedig úgy kerültek a felszínre, hogy a vulkánkitörések során gázneművé változtak.

5, A cseljabinszki meteorit kupola 10 cm-rel emelkedett

A Dél-Urál Történeti Múzeum látogatói 2019 decemberében annak lehettek szemtanúi, hogy a Cseljabinszk meteoritdarab üvegkupolája 10 cm-rel megemelkedik. Az ott dolgozók szerint ez lehetetlen, mert a kupolát távirányító segítségével is csak 2 cm-rel lehet megemelni. Nem sikerült rájönniük, hogy mi okozta ezt a furcsa jelenséget. Spekulációk szerint a közelben olyan rádiójelek érkezhettek, melyek valamilyen kapcsolatba kerültek a távirányító jelével.

6, Az űrben néma csend van

A világűr a legcsendesebb hely, mely a levegőhiány miatt.

A levegőhiány miatt világűr a legcsendesebb hely, ebből kifolyólag pedig az ott végbemenő robbanások a lehető legcsendesebben zajlanak le. Egy ilyen közegben egy ember hallási hallucinációkat és pánikrohamokat élhet meg.

Annak érdekében, hogy ez ne történjen meg, az Orfield laboratóriumban van egy szoba, ahol még egy kicsi zaj sincs. Ezt leginkább űrhajósok kiképzésére és kísérletek végzésére szokták használni.

7, Az űrhajósok ideje lassabban megy

A Földet körülvevő gravitációs mező lehet erős és gyenge is. Ahogy távolodnak a Földtől a tér erőssége csökken. Tudósok néhány évvel ezelőtt bizonyították a gravitációs hullámok jelenlétét egy gyenge gravitációs mezőben, ez hatással volt az idő sebességére is. Kiderült, hogy minél erősebb a gravitációs mező, annál jobban lelassul az idő.

Az Interstellar című film tökéletesen ábrázolja ezt a tényt. Az űrhajósok ideje a másodperc töredékével lassabban telt, mint a Földön élőké. Egy feketelyuk közelében az idő pedig szinte teljesen megáll.

8, A Tejútnak van ikertestvére

Hihetetlen, de a Tejútnak van egy ikertestvére, melyet NGC 6744-nek neveztek el. Fotnos megjegyeznünk, hogy utóbbi 30-szor nagyobb, mint a Tejút, és a Pavo csillagképben található.

9, A Marson található a Naprendszer legnagyobb vulkánja

Az úgynevezett Olympus vulkán a Marson található, mely 600 km hosszú és 27 km magas. Csak összehasonlításképp a Mount Everest 8,5 km magas.

10, A „Space Yula” másodpercenként 716 fordulatot tesz meg

A Space Yula egy neutroncsillag, melyről kiderült, hogy a leggyorsabban forgó objektum az űrben. Másodpercenként nagyjából 716 fordulatot vesz, s ha ez nem lenne elég a csillag önmaga is nagyon nehéz. A csillag egy cukorkaméretű darabjának súlya körülbelül 1 milliárd tonna.

11, Ha sírsz az űrben, akkor könnyek az arcodon maradnak

Senki sem mondta azt, hogy az űrhajósok nem sírhatnak. Tény, hogy a gravitáció nem befolyásolja a könnyek képződését, azt viszont igen, hogy miután kijöttek a szemből mi történik velük. Mivel nincs gravitáció ezért a könnyek nem tudnak leesni az arcodról. Ennek következtében szép lassan felhalmozódnak az arcodon. (lásd kép)

Na mit szóltok?

Ezt is olvasd el