KeződoldalCelebElhunyt a Korál együttes alapítója, Balázs Fecó

Elhunyt a Korál együttes alapítója, Balázs Fecó

-

Magyarországon nincs olyan ember, aki ne ismerné Balázs Fecó nevét. A Korál rock együttes alapító atyja és a Neoton Famila egykori tagja sajnálatos módon koronavírus fertőzéssel került be a kórházba, abban a reményben, hogy ott majd helyrejön. Az orvosok mindent megtettek azért, hogy a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes és zenész kilábaljon a betegségből, de szervezete majdnem két hét küzdelem után felmondta a szolgálatot és örök álomra szenderült. A hír hallatán konkrétan az egész világ megrendült és egy emberként gyászoljuk őt!

Aki nem ismerte volna Balázs Fecó életét, karrierjét, annak egy rövid összefoglalóban elmondjuk. Zenei karrierjét a Neoton Famíliában kezdte 1967-ben, de 1972 Som Lajossal karöltve kiváltak és megalapították a Taurus XT magyar hard-rock zenekart. Sajnos a zenekar nem volt hosszú életű, mert egy évre rá felbomlott. 1978-ban úgy döntött újabb zenekart alapít, mely a Korál nevet viselte. Új együttesével nemcsak Magyarországon váltak népszerűvé, hanem Bulgáriában, Szovjetunióban és Jugoszláviában (ma Szerbia és Montenegró) is. 1981-ben szó szerint beírták magukat a magyar zene történelmébe „Homok a szélben” című dalukkal.

Balázs Fecó leginkább billentyűs hangszereken és énekben brillírozott. 1998-ban Liszt Ferenc-díjat kapott és koncertezett a Budapest Sportcsarnokban, ahol Újjászületés című szintén 1998-ban megjelent lemezét mutatta be. A jubileum évében új nagy lemezzel rukkolt elő, ami leginkább „A csönd évei” albumát tükrözi.

Néhány neves díja:

Az év billentyűsének választották 1979 és 1984 között. EMeRTon-díjat kapott 1987-ben, Huszka Jenő Életműdíjjal jutalmazták 1997-ben, Liszt Ferenc-díj – állami kitüntetést kapott 1998-ban. Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje állami kitüntetést adtak neki 2001-ben, Fonogram-díjas lett 2008-ban, az Artisjus Életmű-díjat is elnyerte 2010-ben. A Kossuth-díjat 2016-ban kapta meg.

Halálának pontos napja 2020. november 26. Őszinte részvétünk az egész családnak és a barátoknak. Egy újabb ikonnal lett kevesebb a világon.

Ezt is olvasd el