A borotválkozás egyáltalán nem újkeletű dolog, ugyanis története egészen az őskorig nyúlik vissza. A barlangrajzok bizonyítják, hogy az ősember kagylókat és éles pattintott kőeszközöket használt a szőr eltávolítására. Az ókori egyiptomi sírkamrákban pedig bronzból készült borotvákat is találtak a régészek. Ezek tekinthetők az első klasszikus értelemben vett borotvák elődeinek. Ma pedig már teljesen természetes, hogy szőrtelenítjük magunkat a test szinte minden tájékán.
Évről évre változnak a trendek, a divat és persze ezáltal szokásaink is. Korábban a sminkelést is csak az előkelő lányok engedhették meg maguknak, ahogy a szőrtelenítést is. A falusiak körében a szokások éppen ellenkezőek voltak. A falusi férfiak és a nők is a természetesség hívei voltak, tehát, sem a szőrtelenítés, sem a sminkelés nem volt divat. Létezett persze néhány trükk, mint a céklalé vagy az arc megcsipkedése, hogy az pirospozsgásabb legyen.
A városokban azonban az számított szépnek, ha valaki úgy nézett ki, mint egy úr. Ez a fehér bőrt és a különböző kenceficéket takarta. A falusiak életében viszont pont az volt a fontos, hogy az ember ne látszódjon gyereknek. A különbség az öltözködésben is megmutatkozott, ugyanis a férfiak kigombolt ingben jártak, a nők pedig nem zárkóztak be nyakig, nem takarták el testüket a ruhákkal.
A szőrzet egykoron az érettséget jelentette. Ezt bizonyítja egy történet is, miszerint egy lány tizenhat éves korában szempillaspirállal festette be hónalj-és lábszőrét. Persze az izzadás hatására a hónalján szétkenődött a festék, így blúza és bőre is fekete lett. A lábán viszont ott maradtak a fekete szőrszálak, ami arra utalt, hogy többé nem kislány és eladósorba lépett.
A testszőrzetet akkoriban nem szégyellték, ezért az embereknek eszébe sem jutott, hogy megszabaduljanak tőle. Úgy tartották, hogy akinek dús a lábszőrzete, legyen szó férfiról vagy nőről, az bizonyosan gazdag ember. Az emberek úgy vélték, Isten teremtette őket szőrősnek, ezért nem tartották a szőrzetet feleslegesnek, sőt, szerintük valamilyen funkciója is volt.
A férfiak hosszú ideig a bajuszukat sem borotválták, így nem lehetett magyar férfit bajusz nélkül látni. Mindez az első világháború után változott meg, azt követően ugyanis már nem ragaszkodtak mindenáron az arcszőrzethez.
A mellkas göndör szőreire azonban rendkívül büszkék voltak. Semmi pénzért nem borotválták volna le a mellkas szőrzetét, az pedig végképp nem jutott volna eszükbe, hogy más testrészeikről is eltávolítsák a szőrt. Szerintük, a szőrzet nélküli test olyan, mintha még mindig gyerekek lennének.
Természetesen a szőrzet akkoriban is okozott problémákat, hiszen a mosdás és a kozmetikai szerek hiánya miatt a bűz elkerülhetetlen volt. Napjainkban pedig már el sem tudnánk képzelni, hogy ne borotválkozzunk, ráadásul mindenhol. Nem gondoljuk azt, hogy ettől újra gyerekek vagyunk, sőt, többen undorodnak is a testszőrzettől és kellemetlenül érzik magukat, ha nem szőrtelenek. Persze mindenkinek szíve joga eldönteni, mit kezd a testével és annak szőrzetével, de ez maradjon inkább fürdőszobai titok.
