KeződoldalCelebTóth Andi, a hátsót villantó képe után, újabb fotóval kezdte rajongóit ingerelni!...

Tóth Andi, a hátsót villantó képe után, újabb fotóval kezdte rajongóit ingerelni! Szabó Ádám nem is hagyta szó nélkül!

-

Tóth Andi többször nyilatkozott arról, hogy egyáltalán nincs megelégedve alakjával, vagyis leginkább lábával. Amióta azonban Szabó Ádám barátnője, a fiú mindent megtesz annak érdekében, hogy nagyobb önbizalommal lássa el szerelmét. Nemrégiben megosztott egy képet, ahol hátsóját mutogatva áll és ahogy elnéztük a képet, nekünk nem tűnt fel, hogy Andi szomorkodna testalkata miatt. Sőt büszkén vállalta idomait.

Több hónapja már annak, hogy Tóth Andi illetve Szabó Ádám bejelentették egy párt alkotnak. Azóta szinte megállás nélkül együtt vannak, mentek már wellnessezni, pihenni, kirándulni, külföldön is voltak, és mindezeket meg is örökítették, amit megosztottak Instagramon. Ádám napról napra egyre nagyobb önbizalmat ad Andinak, amitől szemmel láthatóan a lány kivirult. Mivel Andi nem volt megelégedve saját magával ezért nem is töltött fel magáról fürdőruhás képeket. De az utóbbi időben rohamosan nőtt az efféle képek száma, ami a rajongóknak is feltűnt.

Ezután a pikáns kép után, újabb nyálcsorgató képet osztott meg. A képen egyértelműen ki lehet venni, hogy az énekesnőn nincs aláöltözet, de nem is szégyelli megmutatni rajongóinak.

A fiatal lány egy régi barátjával találkozott a Dunaparton, amiről nyilván kép is készült és egyből töltötte is fel a közösségi oldalra. Mivel egy kissé áttetsző ruhát viselt ezért nem volt olyan nehéz megpillantani, hogy mi a „lényeg” a képen.

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

„Azta, de csúcson van az a felső” – jegyezte meg az egyik rajongó. Több se kellett a többi rajongónak ők is kommenteltek a kép alá. Gondolom nem kell részletekbe bocsátkoznunk, hogy ennek mi volt az oka. Egyesek azt is leírták, hogy címlapra való fotó lett. Egyáltalán nem lepődünk meg azon, hogy ezt még Szabó Ádám se hagyta szó nélkül.

Andi szerelme úgy határozott, hogy azért megmutatja a többi rajongónak, hogy fél szeme rajta van barátnőjén, amire Andi egyből válaszolt is. Érdekes módon ezután a komment után nem volt több hozzászólás.

Ha esetleg valaki nem járt volna az énekesnő Instagram oldalán, mi most megmutatjuk azt az ominózus hátsót villantó fotót.

Íme:

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

Ezen felül elhoztunk még pár képet Andi hétköznapjaiból, amiből kiderül, hogy egyáltalán nem unatkozik.

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

Itt egy koncertet tartott a nagyközönségnek.

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

Többször is lehoztuk már, hogy Andi a naturalista életmód híve, amiért többször bántották a lányt, úgy látszik ezekkel a dolgokkal mit sem törődve töltött egy újabb képet fel.

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

Egy klipforgatás szünetében készült kép róla és barátnőjéről.

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

Andi egy tehetséges és gyönyörű énekesnő, nem véletlen, hogy Ádámnak megakadt rajta a szeme.

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

Ezt is olvasd el