KeződoldalÉrdekességekHihetetlen múltbéli könyvek, melyek képesek voltak megjósolni a jelenkori technológiákat!

Hihetetlen múltbéli könyvek, melyek képesek voltak megjósolni a jelenkori technológiákat!

-

Ki gondolta volna, hogy annak idején, jelentek meg olyan könyvek, melyek a mai modern technológiát képesek voltak megjósolni. Számtalan író írt, egy vagy több novellát, amiben a jövendőbeli eszközök kapnak főszerepet. Ezekről a könyvekről készítettünk egy összeállítást, hogy tudjátok, miket kell elolvasni ahhoz, hogy tisztában legyetek azzal, miként jósoltak meg bizonyos eszközöket már a múltban.

Fülhallgató – Ray Bradbury: Fahrenheit 451 (1953).

Ez egy disztópikus sci-fi regény, ami a jövőben játszódik, és az egyik találmány egy apró fülbe dugható adóvevő volt, ami a mostani fülhallgatókra hajaz. Az igazi fülhallgató csak 26 évvel a regény megjelenése után jelent meg.

Videohívások – Hugo Gernsbeck: Ralph 124® 41+ (1911).

A könyv borítóján egy olyan rajz található, ami megjósolta a videóhívás technológiáját. A hősnő egy hordozható telefotó készüléket használ. A közzététel idején, persze, úgy tűnt, ez csak színtiszta fantázia, de ma már mindenki előszeretettel tudja használni telefonját videotelefonálásra.

Hitelkártyák – Edward Bellamy: Visszatekintés a múltba (1888)

A regényében Edward Bellamy megjósolta a hitelkártyák felfedezését. Művében a jövő állampolgárai rendszeresen egy kártyát hordoznak magukkal, amellyel, azt vehetnek meg a szupermarketben, amit csak akarnak. Eme elmélet 2000-ben bontakozik ki, így a szerző a kártyák terjesztésének korszakát is kitalálta.

Antidepresszánsok – Aldous Huxley: Szép új világ (1932)

A címből arra lehet következtetni, hogy ez a szép új világ új ugyan, de egyáltalán nem szép. Jólét és nyugalom van, a fogyasztói társadalom maximalizálva van, a szórakoztatóipar és az állam együtt valósítja meg a kenyér és cirkusz ősi elvét. Ha valakinek mégsem annyira jó, ott a szóma, ez a mindent ködös derűvé varázsoló antidepresszáns, ami szinte alapvetőbb, mint a víz. Az első antidepresszánsok
1957-ben jelentek meg egy véletlennek köszönhetően.

Az internet – Mark Twain: A London Times 1904-ben (1898)

1898-ban Mark Twain írt egy novellát, amiben egy találmányt prezentált, amit a szerző a teleszkópnak nevezett el. A találmány egy telefon rendszer, mely egy világméretű hálózat volt, ami információcserére szolgált, és lehetővé tette az embereknek, hogy egymás életét és eredményeit figyelemmel kísérjék, helytől függetlenül.

Mobiltelefon – Alexander Belyaev: Harc az égben (1927)

Alexander Belyaev pontosan részletezi a jövő technológiáinak leírását. A regényben találkozhatunk olyan technikákkal, ami számunkra már megszokottak, de akkor még nem voltak azok, ilyen pl: hatalmas televíziók, és mobiltelefonok.

Bionikus végtagok – Martin Caidin: Cyborg (1972)

Ez a történet egy olyan emberről szól, akinek a szerveit baleset után mechanikus eszközökkel helyettesítik. A főszereplő több láb és kéz átültetésen esik át, sőt mechanikus szemeket is kap. Ez az első teljes leírása a bionikus végtagoknak, amelyeket jelenleg aktívan használnak az orvostudományban.

Háromdimenziós kivetítő – Frank Herbert: A Dűne (1965)

A 3D-projektort még mindig nehezen eszközölhető, de legalább már létezik. Herbert említést tesz más találmányokról is, amelyek teljes mértékben vagy részben megjósolják a jelenlegi technológiákat.

Ezt is olvasd el