KeződoldalKapcsolatAzok a tizenévesek, akik kötődnek az édesanyjukhoz, normális felnőtt viszonyokat ápolnak majd

Azok a tizenévesek, akik kötődnek az édesanyjukhoz, normális felnőtt viszonyokat ápolnak majd

-

Egy anya és a gyermeke közötti kötelék rendkívül fontos. Észrevétlenül befolyásolja személyiségünket, sőt, a felnőttkorban meghozott döntéseink összefüggnek azzal, hogy milyen kapcsolatot ápoltunk az édesanyánkkal. Egy tanulmány szerint a pozitív kötődés az élet korai szakaszában hatással van későbbi szerelmi életünkre.

Egy kapcsolatban könnyen visszaélést követhetünk el párunkkal szemben, ha édesanyánkkal nem ápoltunk jó viszont.

Az anya-gyermek kapcsolat fontossága

Ha egy gyermek szülei állandó konfliktusban élnek egymással, akkor a gyermek a jövőben partnerére is kivetítheti ezeket a tapasztalatokat. Sőt, ha az egyik szülő például bántalmazta őt, akár lelkileg, akár fizikailag, hajlamos lehet az erőszakra is.

Ha azonban, egy anya szereti a gyermekét, akkor kevés esély van arra, a történelem a legrosszabb értelemben megismételje önmagát. Az a gyerek, akit szerettek ugyanígy fog viselkedni a saját családjával vagy párjával is.

A védelmező anya

Egy felmérés, amely 140 fiatalt vizsgált, meglepő eredményeket hozott. A résztvevők szülei vagy házasok voltak vagy együtt éltek, de a szülők felének alkoholproblémája volt.

A felmérést különböző életszakaszokban végezték el. A nyolcadik osztályban, valamint a középiskola utolsó évében. A felmérés célja az volt, hogy kiderítsék, milyen hatással van a gyerekre a szülők közti konfliktus, valamint, hogy a résztvevők hogyan látják édesanyjukat egy ilyen helyzetben.

Az eredmények tükrében, azok a gyerekek, akiket szerető és védelmező anya nevelt, kevésbé válnak agresszívvá és az adott helyzettel visszaélővé. Viszont, azok a gyerekek, akik nem kötődtek az édesanyjukhoz, sokkal jobban ki vannak téve a házassági konfliktus káros hatásainak. Ezek a gyerekek ugyanis már tizenéves korban is bántalmazók voltak.

Miért pozitív az anyai szeretet?

A tanulmány szerint a szülők közötti kapcsolat minősége hatással van a gyerekek érzéseire és a családmodell kialakítására. Ha az apa erőszakos magatartást folytat és állandó jelleggel vitatkozik partnerével, akkor a gyerek is ellenséges és megbízhatatlan lesz, sőt, saját magára is ellenségként tekinthet.

Amikor azonban, az anya pozitív kommunikációs, elfogadási és meleg környezetben neveli gyermekét, akkor a kicsi a tisztelet és kedvesség példáját látják maguk előtt. Ez annak ellenére is így van, ha a szülők közben folyamatosan veszekednek.

Hasznos tanulmány a jövő számára

Tekintettel arra, hogy a tizenévesek harminc százaléka szenved a bántalmazás valamelyik formájától partnerükkel szemben, a tanulmány alapját képezi az is, hogyan kerüljük el az ilyen helyzeteket.

Fontos, hogy felnőttek megtanulják otthon elsimítani a konfliktusokat úgy, hogy a gyerek ne sérüljön.

Ha a szülők javítják képességeiket erőszakos problémáik megoldására, akkor az csökkenti a családi stresszt és növeli a kommunikációs készségeket is. Emellett pedig, a felnőttek jobban reagálnak gyermekeik igényeire.

Ezt is olvasd el