KeződoldalCelebÉdeshármas után zuhant le a teraszról az énekes, mert el akart bújni...

Édeshármas után zuhant le a teraszról az énekes, mert el akart bújni felesége elől

-

Tudjuk, hogy elhunyt emberről jót vagy semmit, de milyen érdekes az élet. Egyik oldalról ad, a másikról pedig elvesz. Egy brazil énekes, név szerint MC Kevin (Kevin Nascimento) csak úgy habzsolta az életet. Áprilisban töltötte be a 23. életévét, és már kimondta „szerelmének” a boldogító inget, még is úgy gondolta, hogy neki egy utolsó félrelépésre szüksége van.

A 26 éves Bianca Domingues elmesélte, hogy megismerkedett egy utazás során a 23 éves énekessel és annak barátjával Victor Fontenellével. Némi szeszes ital fogyasztás után úgy alakult, hogy édes hármasba torkollott a buli.

Egyes források szerint a modellt le akarták fizetni, hogy ne szivárogtassa ki a közösen töltött perceket. Legfőképp Kevin felesége, Deolane Bezerra nem tudhatja meg a dolgot, főleg, hogy csak nemrég kötötték össze hivatalosan is az életüket. Nem hiányzott egy csúnya veszekedés sem egy drága válás.

Domingues elmondta a nyomozóknak, hogy a két férfi arról beszélt, hogy egy kis meglepetést akarnak adni neki, így hát követte őket a Barra Brisa Hotel 502-es szobájába. Később kiderült, hogy mit is értettek „ajándék” alatt. Eleinte nem volt hajlandó lefeküdni Victorral, ezért úgy döntött, hogy csak abban az esetben teszi meg, ha fejenként adnak neki majdnem 300.000 forintnak megfelelő brazil reált. Miután megtörtént az a bizonyos édes hármas, azonnal elutalták neki az összeget.

A 26 éves modell ezután részletekbe menően mesélte el, hogy mikor mi történt. Először Victorral álltak össze, majd mikor az egyik barátjuk, a 26 éves Jhonatas da Cruz bement a szobába, hogy óvszert adjon neki, addigra már javában tarott az aktus. Ezután elhagyta a szobát, de hamar visszatért, mert ő is kedvet kapott ahhoz, hogy koitáljon Dominguesel.

Cruzt elutasították ezért ahelyett, hogy kiment volna a szobából, besétált a fürdőbe és a függöny mögé bújt.

Domingues azt mondta Kevinnek, hogy addig nem hajlandó tovább folytatni, ameddig a fickó bent van a fürdőben. Kevinnek több se kellett, azonnal kitessékelte a hívatlan vendéget. Cruz lement a hallba s Kevin biztonsági őre állította meg. A férfi azt mondta neki, hogy felesége Bezerra már a szállodában van és Kevint keresi.

A biztonsági őr még üzenetet is küldött Fontanelle-nek, amiben leírta, hogy el kell hagyniuk a szobát, hogy a felesége ne tudja meg, hogy mit művelnek. Ennek ellenére úgy döntöttek, hogy folytatják, amit elkezdtek.

Miután „végeztek” Fontanelle azt mondta a zsaruknak, hogy elment takarítani, majd észrevette Kevint, aki épp csüngött az erkély korlátján. Megpróbált lemászni a negyedik emeleti szállodai lakosztályába. Ekkor viszont lezuhant és szörnyet halt.

Domingues sikoltozni kezdett és azt kiabálta, hogy valaki hívjon mentőt. Fontanelle a medence mellé szaladt, hogy ellenőrizze Kevin életben van-e még. Kevin biztonsági őre utasította Domingues-t, hogy hagyja el a szállodát és menjen vissza a saját szállodájába. Kevint a Miguel Couto kórházba szállították, ahol halottnak nyilvánították.

Halála után újdonsült felesége, Deolane Instagram sztoriban tette közzé az esküvőjükkor készült képeket és egy érzelmes üzenetet írt hozzá.

„Te vagy és maradsz is életem szerelme. Az a férfi, akiért a legjobban rajongtam”

A brazil énekest több, mint 10 millióan követték Instagramon, több millió megtekintést gyűjtött össze Youtubeon és kb. 1,8 millió regisztrált hallgatóval rendelkezett Spotifyon.

Híres volt a funk paulista zene műfajáról, melyben gyakran énekelt autókról, motorokról, ivásról és csajozásról.

Korábban több vádat is emeltek ellene, legutóbbi incidense során azért feljelentették fel, mert káromkodott a rend éber őreivel.

Belo Horizonte városában az egyik szállodában letartóztatták illegális szerek használata miatt 2019-ben. Szomszédai pedig tavaly a COVID-19 korlátozások megsértése miatt jelentették őt a rendőröknek.

A rendőrség jelenleg is az eset kivizsgálásával foglalkozik.

Ezt is olvasd el