KeződoldalÉrdekességekEgy 53 éves asszony teljesen elkápráztatta énekhangjával az angol X-Faktor zsűrijét, akik...

Egy 53 éves asszony teljesen elkápráztatta énekhangjával az angol X-Faktor zsűrijét, akik tátott szájjal hallgatták őt

-

Jacqueline Faye egy 53 éves asszony, aki indult az angol X-Faktor-ban. A hölgy Oxfordshire-ben él egy farmon, ahol elmondása szerint sok állat veszi körül. Például lovak, csirkék, kacsák, valamint két páva. Az eleinte bátortalan asszony, egyszer csak bejelenti, hogy mit szeretne előadni a színpadon. Cilla Black –  „You’re My World”-re esett a választása.

Ugye van az a mondás, hogy ne a borítója alapján ítéljük meg a könyvet. Ez a mondás Jacqueline-ra is igaz, ugyanis legelső kiénekelt hangja után hatalmas tapssal illetik őt. Énekhangja teljesen elvarázsolja mind a közönséget, mind a zsűrit. Még Robbie Williams is tátott szájjal nézi az előadását.

A zsűri minden tagja meglepetten hallgatja, hogy az asszony milyen iszonyatosan nagy tehetség. Simon, meg is említi a nőnek, hogy ő kezdetben azt hitte, nem tudja valójában milyen műsorban van és azt gondolta, hogy nem lesz jó az előadása, de amint kinyitotta a száját egyből elillant benne ez a gondolat. Louis Tomlinson a One dierction egykori tagja azt mondta, hogy ilyennek kell lennie egy előadásnak. Nem számít az ember hány éves, meg kell élni a pillanatot és ő megélte.

Kommentelők szerint is tehetséges a nő, annak ellenére, hogy már 53 éves. Ő egy igazi szupersztár lesz, akit mindenki szeretni fog.

Amennyiben nem volt szerencséd látni a műsort, elhoztuk nektek Jacqueline előadását.

Nektek mi a véleményetek az asszony énekléséről? Szerintetek is nagy sztár válik belőle?

Ezt is olvasd el