KeződoldalÉrdekességekEgy holland férfi 456 milliót költött arra, hogy elkészítse Noé bárkájának másolatát....

Egy holland férfi 456 milliót költött arra, hogy elkészítse Noé bárkájának másolatát. Az eredmény lélegzetelállító lett!

-

Johan Huibers minden este lefekvés előtt olvasott gyermekeinek. Egyik nap, Noé bárkájának történetét mesélte el és akkor támadt egy őrült, ám hihetetlen ötlete, miszerint megépíti a bárka tökéletes mását. Felesége nem vette komolyan és csak nevetett egyet rajta. De Johan nem hagyta annyiban a dolgokat és 2006-ban elkészült a bárka első tervrajza, ami elsőre sajnos nem nyerte el a tetszését, ezért úgy döntött tovább próbálkozik.

Két évre rá megkezdték a bárka felépítését és Johan-hoz nyolc asztalos csatlakozott, akik segítették megvalósítani álmait.

Négy éven keresztül folytak a munkálatok, mire a bárka bibliai mása elkészült. 2012-ben adták át, hogy az emberek megtekinthessék a művét. A hajó elkészítésének költségei nagyjából 456 millió forintnak megfelelő összegbe kerültek. Természetesen Johan azt is elmondta, hogy ők nem profik ezért vannak a hajónak olyan részei, amik nem tökéletesek.

Igazából a laikusoknak fel sem tűnik, hogy vannak hibái ennek a csodának. Még érdekesebbé tették azzal, hogy bizonyos állatok fából készült változatát is kiállították. Például volt ott gorilla, krokodil, elefánt, orrszarvú… stb. A hajó nagy népszerűségnek örvendett a Dél-Holland tartományban, Dordrechtben. Nagyon sokáig nem láthatta belülről a nagyérdemű közönség, mert Huibers és a város vezetősége között viták alakultak ki ezzel kapcsolatban.

Egyébként mindent pontosan a héberül írt Biblia szerint csináltak meg. Váza acélból készült illetve amerikai cédrust és fenyőt használtak fel hozzá. Közel 12 ezer fának megfelelő lécből készítették, ami majdnem akkora mint egy közepes méretű erdő.

A hajó csaknem akkora mint egy ötemeletes ház vagyis majdnem 23 méter. Körülbelül 125 méter hosszúságúra sikerült csinálni, valamint 30 méter szélesre. A bárka össztömege eléri a 2500 tonnát és 5000 ember befogadására képes. Johan azt tervezte, hogy ezzel a hajóval fog elmenni a 2016-os Rio-i Olimpiára, de biztonsági okok miatt terve nem valósult meg.

Később Izraelbe szerette volna eljuttatni a hajót, de az ott eluralkodó tűzvészeknek köszönhetően el kellett halasztania az útját.

A hajó nem rendelkezett motorral, ezért akárhova ment, mindenhova vontatni kellett. Ez körülbelül 370 millió forintnak megfelelő összegbe került Johannak.

De mivel neki nem volt ekkora összeg a birtokában, ezért adományokat kért, hogy el tudja vontatni a hajót. Szerencsére sokan segítettek neki, így össze is gyűlt rá a pénz.

Ezt is olvasd el