A legtöbben egyáltalán nem kezelik jól, mikor hosszú vizsgálatok után kiderül, hogy rákos megbetegedéstől szenvednek. Eleinte mindenkit sokként ér a hír, ami egy teljesen normális dolog, ám után akad, aki sírásban tör ki, van, aki pedig indulatokkal próbálja feldolgozni, hogy nem sok van már hátra földi létéből. Kevesen, de akadnak páran, akik megpróbálják pozitív oldalról szemlélni a dolgokat, és hátralévő idejüket a családjuknak valamint azoknak a dolgoknak szentelik, amiket eddig nem tettek meg.
Roisin Pelan utóbbiak táborát erősíti, akinél 2018-ban gyógyíthatatlan mellrákot diagnosztizáltak. Addig a pillanatig félt bizonyos dolgokat megtenni, de a diagnózis ismertetése után, mintha kinyílt volna előtte a világ. Most olyan dolgokat tesz, amiket eddig soha.
„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindig is tudtam őrülni az apróságoknak is, például a nap melegének, a nevetésnek, annak, hogy van tető a fejem fölött, hogy képes vagyok önállóan lélegezni…stb. Igaz, hogy anyagilag nem engedhettünk meg sok mindent, de valójában nem is volt rá szükség, mivel boldogok voltunk. Olyan dolgokat birtokoltunk, amiket még a legtehetősebb barátaink sem. Feltétel nélkül szerettük a család összes tagját és élveztük, hogy közösen táborozhatunk, kirándulhatunk, sétálhatunk…stb. A hegyekben kóboroltunk, olyan helyeken aludtunk, ahol még áram sem volt, csak egy picike tűzhely volt, ahol ételt készíthettünk. Csodálatos volt. Akkor még nem tudtam, de azok voltak életem legszebb napjai.
Mikor középiskolás voltam el kellett döntenem merre orientálódok tovább. Szívesen dolgoztam volna valamilyen kreatív szakmában, de úgy gondoltam nem vagyok elég jó hozzá így az árufeltöltés mellett döntöttem. Most már tudom, hogy mennyi minden volt abban a 15 éves kis testben. Akkor még lehetetlennek tűnt az álmok, a képzelet, az ötletek megvalósítása. Tény, hogy már akkor is naponta írtam verseket, énekeltem a zuhany alatt, rengeteg könyvet olvastam, de akkor sem éreztem többnek magam másnál. Édesanyám sokszor elmondta, hogy bármire képes vagyok és bárki lehetek. Ő bátorított, hogy írjak, énekeljek, de mindig visszahúztam magam a földre.
Az idő múlásával egyre több önbizalmam lett, de még mindig nem értem el a csúcsot. Viszont amikor megtudtam, hogy rákos vagyok, kezdetben sokként ért. Akkor ugrottak be, hogy mégis mire várok az életben, hogy valaki jön és megteszi helyettem, amit én nem merek? Madárnak éreztem magam, aki kiszabadult a saját maga által készített ketrecéből.
Akkor azt éreztem, hogy mindent akarok, mindent akarok látni, csinálni és érezni. Eszembe jutott a nagymamám, aki szintén rákban hunyt el. Otthon voltam, mikor egyik reggel kiültünk a teraszra (akkor már haldokolt) és mosolygott. Azt mondta hallgassam milyen gyönyörűen dalolásznak a madarak. Most már tudom, hogy akkor ő mit élt át.
A diagnózis után jött a gátlások levetkőzése. Azt mondtam magamnak, hogy elég jó voltam az életem során, pont olyan, ahogy a nagymamám mindig mondta. Elég bátor voltam ahhoz, hogy csodálatos, megérdemelt életet éljek. Végül mindent megtettem, amit akartam. Publikáltam egy általam írt történetet, ott hagytam a munkámat, megalapítottam a www.Fightypants.com ajándékboltomat és adományt gyűjtöttem.
Rengeteget sétáltam, és életem legboldogabb eseménye az volt, hogy szülők lettünk. Még mindig tanulom, hogyan álljak helyt komfortzónán kívül, viszont úgy érzem, hogy a rák annyit adott, mint amennyit el is vett. Elvesztettem a melleim, az anyaság örömteli első hónapjait és még sok mást, de ezek helyett kaptam „szárnyakat”, olyan szárnyakat, amivel úgy szállhatok akár egy madár.” – foglalta össze Roisin.
Olvastatok már valaha ennél szebbet? Ebből is látszik, hogy lehet teljesen máshogy is kezelni a rák hírét, és lehet utána teljesen más életet élni. A döntés a Te kezedben van!
Az orvosa három évet adott neki, de úgy tűnik Roisin élni akarása erősebb volt a ráknál, ugyanis a 2020. december 4-én közzétett karácsonyi képéhez azt írta, hogy a tesztek végre valahára tisztának mutatták, vagyis nincs jele rákos sejteknek.
„Amikor 3 évvel ezelőtt visszatért a rákom, és megkérdeztem az onkológusomat, hogy mennyi időm van még, azt mondta, hogy nagyjából 3 év … KÉSZÜLTEM!!!!!! A vizsgálatok viszont most tisztának mutatnak. Olyan boldog vagyok és hihetetlenül szerencsés.”
