KeződoldalÉrdekességekEgy szülésznő, most őszintén elmondja, mi az a 21 dolog, amit eddig...

Egy szülésznő, most őszintén elmondja, mi az a 21 dolog, amit eddig titkoltak a világ elől!

-

Legőszintébb vallomás a boldog, szomorú, sőt a fájdalmas percekről.

Egy gyermek születése egy életen át elkísér bennünket. Ám nem csak a vajúdó nőknek olyan fárasztó és kimerítő a baba világrahozatala, hanem bizony a szülésznőknek is, és az orvosoknak is egyaránt. Jó pár ápolónő most elmondja, hogy milyen egy szülés az ő szemszögükből nézve.

1) Nagyon bántó, amikor az emberek az mondják, hogy nekünk semmi más fontos dolgunk nincs csak a kismama kezét fogni és megnyugtatni.

Persze ezek is a feladatunk részét képezik, hogy a kismamát támogassuk és megnyugtassuk, ha kell, de ezen felül nekünk ez a hivatásunk és végzettségünk. És az is a dolgunk, hogy infúzióra kössük a betegeket, epidurális érzéstelenítőt fecskendezzenek a szülő nőbe.

2) Nem vagyunk képesek megunni az egész procedúrát.

Hihetetlen érzés, hogy nekünk van szerencsénk először megpillantani és megfogni a picit.  Ebben a pillanatban már nem számít, hány órát húztunk le a műszakban, vagy azon túl, hiszen ez az érzés mindennél többet ér, még nekünk is.

3) Elképesztő azt végignézni, ahogy egy ifjú párból szülők lesznek.

Csodálatos azt látni, ahogyan a fiatal pár tagjai se perc alatt szülőkké válnak. Megjelennek arcukon a szülői érzelmek hiszen, ahogy megpillantják saját utódukat, megenyhülnek, majd az események után, átitatja őket a béke és a boldogság.

4) Ez a nézés mindent megéri.

Pontosan ez az a tekintet, ami kiül egy nő arcára, mikor meglátja kisbabáját. Ez a tekintet mindennél többet ér számunkra. Hála isten a munkánk nem gátol meg minket abban, hogy nekünk is legyen gyermekünk.

5) A szüléssel járó felelősség kezdetben ijesztő lehet, de nagyon nagy felelősséggel jár.

Ez általában akkor a legjellemzőbb, mikor az első szülésedet bonyolítod le. Amikor megszületik, rádöbbensz, hogy a karjaidban nem csak egy kis lurkó teste van, hanem az egészsége is, erre valójában semmilyen tankönyv vagy gyakorlati óra nem képes felkészíteni.

6) Mi úgy gondoljuk, hogy az összes baba, egytől-egyig aranyos.

A szülők gyakran felteszik nekünk azt a bizonyos kérdést, hogy: “Hát nem gyönyörű?”, mi igennel válaszolunk rá, de nem azért mert ezt akarja hallani, hanem mert így is érezzük.

7) Annyiszor öleljük meg őket, ahányszor csak lehetséges.

Igaz, hogy erre nem sokszor van példa, de amikor az édesanyák megkérnek bennünket, hogy egy kicsit fogjuk meg a babájukat, nem tudunk ellenállni annak, hogy megöleljük őket.

8) A nők azon is stresszelik magukat, nehogy szellentsenek szülés közben.

Rengetegszer elmondtuk már, hogy ez természetes dolog, és hogy egyáltalán nem zavar bennünket ennek a hangja.

9) Egyes leendő szülők nagyon érzéketlenek tudnak lenni.

Kameráznak, fel-alá járkálnak, gonoszak, sőt, volt olyan ember, aki elkezdett, a Pokémon Go-val játszani, persze, ebben az esetben megpróbáljuk őket nyugalomra inteni.

10) Sokszor ordibálnak velünk, volt még aki, meg is fenyegetett bennünket.

A szülő asszonyok, szülés alatt rengetegszer káromkodnak, és kiabálnak. Fölösleges dolgok miatt is odakéretnek bennünket, de ez még a jobbik eset.

11) Kevés idő is elegendő, hogy mély kapcsolatot építsünk ki.

Mindig látjuk az emberek legrémesebb és legjobb oldalát is. Ha már több ezer kilométert legyalogoltunk, mert több várandó nőre is időt fordítunk, akkor is megtiszteltetésnek érezzük, hogy az életük egyik legfontosabb napján ott lehetünk mellettük.

12) Ha egy baba korán jön világra az tényleg kihívás a számunkra.

Sok időt és figyelmet szentelünk az édesanyákra, hogy kellőképpen meg tudjuk őket nyugtatni, nem lesz semmi baj. A koraszülések általában jól végződnek, ám az idegeskedés ezen a ponton már nem segít.

13) Ősszel születik a legtöbb baba, ezért akkor vagyunk a legelfoglaltabbak.

A karácsonyi valamint a szilveszteri időszak miatt rengeteg baba születik ősszel. Ez számunkra még több munkát jelent.

14) Van olyan helyzet, amikor el kell vennünk a babát.

Sajnálatos módon, nem mindenki alkalmas szülőnek. Vannak olyan napok, mikor már bírói végzéssel érkeznek a szülők, amiben az áll, hogy el kell vennünk a gyereket tőlük.

15) Sokkal tovább tart a műszakunk, és nagyon kevés az olyan alkalom, mikor időben végzünk.

Általában 9-12 órás műszakokat dolgozunk le, váltótársakkal, ez azt foglalja magába, hogy nem biztos, hogy ki tudunk venni szabadnapot. Folyamatosan túlórázunk, a műszak lejárta után is, hogy elvégezzük a szükséges papírmunkát.

16) Szünetre egyáltalán nem jut idő.

Sokszor nincs lehetőségünk arra, hogy leüljünk és megegyük az ebédünket, vagy egynél több pohár folyadékot igyunk meg a 14 óra alatt. Rengeteget megyünk, 5 percnél tovább sosem ülünk.

17) Kezelnünk kell azokat a helyzeteket, amikor fennáll a veszélye, hogy elveszíthetjük a munkánkat, esetleg a betegek feljelentenek.

Egy-egy szülés alkalmával rosszra is fordulhat a helyzet, ami annak köszönhető, hogy az emberek egészségtelenebbek.

18) A várandósság vége nem lesz mindig boldog befejezés.

A legnagyobb katasztrófa, ami előfordulhat, ha a pici halva jön a világra. Ám ebben az esetben is gondoskodunk a babákról, mert megfürdetjük őket, szépen felöltöztetjük, fotókat csinálunk róluk a szüleikkel, megírjuk a névtábláikat, és apró láb- valamint kézlenyomatokat készítünk róluk emlékbe.

19) Rengeteget tudunk sírni.

Van, hogy könnyeink csupán örömkönnyek, de van, hogy már kimerültségünkben elkezdünk sírni. De ugyanúgy tudunk, ha aggódunk, szomorúak vagyunk.

20) Nem mindig tudunk sokat adni.

Az anyákat, nagyon kifárasztja a szülés, de bennünket is kimerít a dolog, és gyakran már nem tudjuk őket 100%-ban érzelmileg támogatni. Főleg, ha egy műszakban vagyunk.

21) Ennek ellenére, minden egyes nap visszajárunk.

Mi is gondoltunk már arra, hogy itt a vége, feladjuk, főleg, ha kemény műszakon vagyunk túl. Ám sokan sose hagynánk fel ezzel, hiszen nagyon hiányozna nekünk ez az egész.

Ezt is olvasd el