KeződoldalÉrdekességekEmlékeztek még az Amerikai Pite gyönyörű színésznőjére. Így néz ki 21 év...

Emlékeztek még az Amerikai Pite gyönyörű színésznőjére. Így néz ki 21 év elteltével

-

Ő volt az az elképesztően gyönyörű fiatal lány, aki szerepelt az Amerikai Pite című filmekben és, aki Ryan Reynolds mellett játszott a Buliszerviz című filmben. Igen, jól gondoljátok, ő Tara Reid, aki Vickyként és Gwenként vett le megannyi férfit a lábáról. Annak ellenére, hogy a legikonikusabb filmekben játszotta a legdögösebb karaktert szinte semmit nem tudunk róla. Hiába volt oda egy egész ország és világ érte, nem tudunk szinte semmit korai éveiről és arról, hogy mihez kezdett az Amerikai Pite után.

A 90-es években szőke hajába és kék szemébe minden tinédzser fiú szerelmes volt, és alig várták, hogy újabb filmmel kápráztassa el őket, ám ez sajnos nem történt meg, mert pillanatok alatt eltűnt a rivaldafényből. Tara hatéves korában kezdett el színészkedni, sőt több mint 100 céges reklámban jelent meg, olyanokban, mint a Jell-O, a McDonald’s, a Crayola és a Milton Bradley.

1997-ben Hollywoodba költözött és szerepet kapott a 98-ban bemutatott „A nagy Lebowski” című filmben. Igaz a film totális csőd volt, de szerencsére nem kaszálta el karrierjét. Ugyanebben az évben újabb szerepet kapott az Urban Legend című filmben.

Az átütő sikert az Amerikai Pite hozta meg számára, amiben a gyönyörű és szűzies Vickyt alakította. Azt gondoltuk, hogy utána karrierje is felfelé fog ívelni, de tévedtünk. A sikert Tara nem tudta jól kezelni. Csak pár szerepet osztottak neki, az egyik ilyen „A főnököm lánya” című film volt, amiben együtt játszhatott Ashton Kutcherrel. 2013-ban bekerült a „Cápavihar” című filmbe, aminek utána mindegyik részében szerepelt. Azóta viszont eltűnt a szemünk elől.

A színésznő már nem igen kap szerepeket, ami nem is csoda, hiszen gyakorlatilag a felismerhetetlenségig plasztikáztatta magát. Mégis, ki szeretne egy csont és bőrből álló színésszel együtt dolgozni? Nos, valószínű senki. Magánéletéről viszont annál több pletyka keringett.

2000 márciusában megismerte Carson Dalyt a Total Request Live forgatásán, majd elkezdtek randevúzni egymással. Ugyanezen év októberében a férfi megkérte Reid kezét, aki igent mondott, de 2001 júniusában felbontották az eljegyzésüket. 2010. január 18-án Reid akkori barátja, Michael Axtmann megkérte a kezét és az esküvőt nyárra tervezték, viszont ez a kapcsolat is gyorsan befuccsolt és lemondták a lagzit. Ugyanezen év novemberében Michael Lillelund dán üzletemberrel kezdett randizni, de kapcsolatuk nem tartott sokáig, mert 2011 augusztusában már Zachary Kehayov üzletemberrel találkozgatott. 2013 és 2014 között Erez Eisen izraeli zenésszel kezdett járni. 2016-ban Reid és Dean May meghívást kapott a „Marriage Boot Camp: Reality Stars rendezvényére” de amint kiderült, hogy nem állnak kapcsolatban a szervező visszamondta a meghívást.

Tara és Carson

2007-ben olyan jól ment neki a szekér, hogy három étterme es volt Los Angelesben. 2014-ben kiadott egy új fürdőruha és parfüm márkát, a Shark by Tara-t, melyet a Cáaptornádó filmfranchise ihletet.

Tara ezek után nagyon züllött életet kezdett élni. Barátai és családja is nagyon aggódott az egészségi állapota miatt, hisz nagyon sovány lett. Zsírleszívásról- zsírleszívásra járt, és arca igencsak megviselt lett. Ma már nem az a szikrázó bombázó, aki régen volt és ennek bizony nem az az oka, hogy november 8-án töltötte be a 45. életévét. Sokkal inkább a folytonos önamrcangolásnak. Instagramjára rendszeresen tesz fel képeket, de azok közel sem annyira brutálisak, mint amit a paparazzik csinálnak róla.

Instagram oldalát jelenleg majdnem 236 ezer ember követi. Rengeteg emléket tesz közzé az oldalán illetve jó pár fotózásról osztott meg képeket, felvételeket. Ez a fotó januárban készült róla. Már itt is árnyéka egykori önmagának de nem olyan vészes, mint a paparazzi fotóin.

Jelenleg nincs senkije, életét két csodálatos Yorki kutyával osztja meg.

De, lehet, hogy van kiőt a gödörből ugyanis Tara idén januárban szerződött le az Instant Entertainmenthez, ahol Philippe Ashfield az üzlettársa. Kitudja, lehet újabb filmekben láthatjuk majd. Ám előtte mindenképp le kell mennie a járványnak, hogy belevethessék magukat a munkálatokba.

Utólag is Isten éltesse a színésznőt, és kívánjuk, hogy mielőbb lábaljon ki a testképzavarból.

Ezt is olvasd el