A fogyasztói társadalom és az egyenjogúság térhódítása előtt a nők többnyire háztartásbeliek volta, feladatuk az állatok etetése, a családi fészek és a veteményes rendben tartása a gyermekek nevelése volt. Egyszerűen éltek anno a népek, de nagy békességben és valahogy mindig úgy éreztem, hogy sokkal nagyobb harmóniában, nem csak önmagukkal, hanem a természettel is.
Hogy miért gondolom ezt? Mert városi gyermek létemre több nyarat is a nagymamámnál töltöttem. A mi környékünkön ‘messzi’ mamának hívtak azokat a nagyikat, akik vidéken, vagy falun éltek. És mindenféle szégyenérzet nélkül kijelenthetem, hogy imádtunk ezeknél a nagyiknál lenni! Hogy miért? Mutatom!
Nem kellett a zajos forgalomtól tartani, a gyerekek mindig az utcán játszottak, mégsem történt semmi bajuk, maximum egy két birkanyáj vagy tehéncsorda érkezése zavarta meg a ‘poros’ focit.
Amikor hazatért a csorda, az én dolgos nagymamám elkezdett fejni, mi meg egy karéj kenyérrel a markunkban várakoztunk az istállóajtajában a még langyos tejre. És igen! Mindenféle szűrés, meg forralás nélkül döntöttük magunkba a friss tejet és nevetve nyaltuk le tejbajszunkat a ‘nassolás’ után. Az egész falut belengte a friss tej illata…És érdekes mód senki sem volt allergiás, meg érzékeny…az intolerancia szó jelentéséről halvány lila gőzünk sem volt. Visszasírom ezeket a nyarakat, ezek voltak a legszebb éveim.
Répáshuta 1976. Tejbeadás (Forrás:Pinterest)
Az időnk nagy részét nem a házban hanem az udvaron az állatok között, a gyümölcsfákra mászva és a kukoricásban rohangálva töltöttük és boldogok voltunk, hogy építhetünk igazi bunkit ágakból, levelekből a telekben, nem úgy, mint otthon a panelban.
Ilyen szendvicset majszoltunk uzsonnára, de ezt árulták a farsangi bálokon is és ilyen került a horgolt terítőkre szilveszterkor is, házi szörppel öblítettük…
Minden alapanyag házi volt: kemencében sült kenyér, házilag köpült vaj, házi kolbász, házi tojás, savanyú uborka. Olyan egyszerű, de mégis finom volt, hogy még most is érzem az ízét a számban. Néha, mikor eszembe jut, készítek is magamnak, de a bolti hozzávalókkal már nem eleveníthetőek fel azok a mennyei ízek!
Nem a neten lógtunk egész nap, hanem egymás nyakán. Együtt játszott gazdag s szegény és senkit sem érdekelt, hogy kinek menőbb a ruhája. Ha valaki megsebesült a nagy birkózások közepette nem babusgatták a szülők, ha kékült kékült, ha vérzett kicsit megmosták és már mehettél is utadra!
A tipikus “Nagyi konyha”
Nem hogy mosogatógép, még vezetékes víz se volt…vajlingban mosogattak és fazékban melegítették a vizet a fürdéshez, mégis patyolat rend volt és a személyi higiéniára is nagyon odafigyeltek.
Sokkal finomabb volt a pörkölt vagy a székelykáposzta, na meg a hurka, kolbász ha ilyen sparhelten készült és senki sem tudott jobb süteményeket készíteni, mint ezek az idős, bölcs asszonyok.
Az emberek keresték egymás társaságát, az asszonyok összeültek kukoricát morzsolni, kosarat fonni, a férfiemberek segítettek egymásnak a szüretnél, disznóvágásnál. És senki sem volt rest átfutni a másikhoz valamiért, ami éppen kifogyóban volt.
Gyönyörű időszak volt ez, és én boldog vagyok, hogy ezt láthattam és megélhettem, ha te is részese lehettél még ennek a kornak és jó szívvel olvastad ezt a bejegyzést, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!
