KeződoldalCelebEmlékszel még a Bűbájos Boszorkák gyönyörű sztárjaira? Így néznek ki napjainkban

Emlékszel még a Bűbájos Boszorkák gyönyörű sztárjaira? Így néznek ki napjainkban

-

Szinte egyetlen olyan ember sem volt, aki ne nézte volna a „Bűbájos boszorkák” című filmsorozatot a 90-es években. Magyarországon kívül „Charmed” néven vált ismertté a sorozat, ami belopta magát minden ember szívébe. A sorozat 1998-ban rajtolt el és 2006-ban fejeződött be, mindenki nagy bánatára.

Aki lemaradt volna a nyolc éven át tartó sorozatról, annak röviden elmondjuk, hogy mitől is olyan népszerűen ezek a csajok. Én speciel a TV2 csatornán láttam először, és egyből elnyerte a tetszésem.

Nos, a sorozatban van három leányzó, akik nővérek, viszont nem közönséges nővérek, ugyanis varázserejük van. Az egyik telekinézisre képes, vagyis tárgyakat tud ide-oda tologatni, a másik fagyasztani tud, a harmadik pedig látja a múltat, a jelent és a jövőt is. A lányok nagyon híres vezetéknévvel rendelkeznek, amit az egész boszorkány és földön túli világban is ismernek. Ők a Halliwellek, akik felveszik a harcot a gonosszal, például démonokkal, vámpírokkal, warlockokkal és egyéb lényekkel, akik az alvilágból származnak. A hármak ereje mindennek a kulcsa, így vannak bűbájok, amiket csak így tudnak használni. A legidősebb nővér, viszont életét veszti és ekkor lép színre a negyedik eltitkolt testvér, aki fényőrként szolgál.

Természetesen a sorozat kezdete óta eltelt 21 év, de még mindig vannak olyan csatornák, amik az elejétől fogva leadják ezt a nagyon érdekes és izgalmas sorozatot. De vajon mi lett azokkal a színésznőkkel, akik sok szép emlékkel ajándékoztak meg bennünket annak idején? Nos mindjárt kiderül.

A színésznők név és karakterük szerepe szerint:

A legidősebb nővér volt Prue Halliwell vagyis Shannen Doherty;

A középső volt Piper Halliwell vagyis Holly Marie Combs;

A legfiatalabbnak hitt nővér volt Phoebe Halliwell vagyis Alyssa Milano;

Az eltitkolt negyedik nővér pedig Paige Matthews volt, vagyis Rose McGowan.

Az első 3 évadban láthattuk Shannen Doherty-t, Prue szerepében azonban a 4. évadtól Rose McGowan, azaz Paige vette át a stafétát.

Shannen Doherty a „Bűbájos boszorkák” sorozata alatt. Nagyon sokan szerették a színésznőt, annak ellenére, hogy évekkel később derült ki, lehetetlenség vele együtt dolgozni, mert minden kollégájával összeveszett. Pontosan ebből kifolyólag szállt ki a sorozatból.

A színésznő áprilisban töltötte be a 48. életévét, és több hullámvölgyön is átment már, mióta otthagyta Prue szerepét. Sajnálatos módon a színésznőre nem talál rá az örök szerelem, ugyanis annak ellenére, hogy már négyszer megkérték a kezét, még mindig nem vezette senki oltárhoz. Valahol mindig elromlanak a kapcsolatai, így még nem tudta kimondani a boldogító igent. 2015-ben mellrákot diagnosztizáltak nála, ami 2016-ra átterjedt a nyirokkeringésére is. Szerencsére le tudta győzni a szörnyű betegséget, ám 2008 után nem igazán láthattuk őt a mozivásznon. Legutolsó filmje „A Delphi-effektus” volt, Martha szerepét játszotta el. Jelenleg egy farmon él Ventura megyében, ám Malibuban is van egy szép házikója. A fent említett természete miatt, szinte csak két barátnője van  Sarah Michelle Gellar és  Holly Marie Combs.

Az említett Holly Marie Combs, aki Piper karakterét játszotta el a sorozatban. Mindig is jól megfontolt személyt kellett játszania, aki csak szíve miatt szegte meg a szabályokat. Az elejétől a végéig benne volt a sorozatban.

A színésznő a 45. életévében jár, és pályája legnagyobb áttörése a fent említett sorozat volt. Sokan jósoltak neki sikeres jövőt, de a sorozat befejeztével sosem kapott olyan nagy szerepeket, amivel űberelni tudta volna ikonikus karakterét. A színésznő szerepelt a „Hazug csajok társaságában”, az „Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmiben”, a ” Mistresses”című sorozatban és ezen kívül több kisebb szerepe is volt még. A színésznő kétszer is megházasodott ám mind a kettőnek válás lett a vége.

Phoebe karakterét ugyebár Alyssa Milano személyesítette meg, ami nagyon jól állt a színésznőnek. Ő volt a legtüzesebb az összes nővér közül, hiszen ő képes volt még egy félig ember félig démon születésű férfihoz is hozzámenni. Annak ellenére, hogy saját szerelmi élete stagnált, nagyon jó tippeket tudott adni másoknak, így szerelmi tanácsadó lett.

A színésznő jelenleg 46 éves, és elképesztő formában van. A sorozat után több sorozatban és filmben is játszott, például az „Elhajlási engedélyben”, „A barátnőm pasijában”, az „Első számú közellenségben”, a népszerű „Castle” sorozatban is feltűnt. Legutolsó sorozata a „Mistresses” volt, amiben 3 éven keresztül alakította Savannah Davist. 2009-ben hozzáment párjához, David Graham Bugliaryhez, majd 2011-ben bejelentette, hogy első közös gyermeküket várja, aki kisfiú lesz. Rá három évre ismét bejelentette, hogy terhes, ekkor viszont egy kislánynak adott életet.

Rose McGowan, volt, aki a legfiatalabb negyedik nővér szerepét kapta meg. Paige karaktere először nehezen indult, hiszen a nézők nagyon megszokták, hogy Prue a harmadik testvér. Idővel azonban mindenki szíve megenyhült, mikor rájöttek, hogy a karaktere nagyon is érdekes.

A jelenleg 45 éves színésznőre alig lehet ráismerni, ugyanis megvált hosszú barna fürtjeitől és extra rövid szőke hajat vágatott magának. Akkoriban nagy népszerűségnek örvendett, azóta pedig szinte teljesen eltűnt a köztudatból. Annyit sikerült kideríteni, hogy 2007-ben szerepelt a Robert Rodríguez és Quentin Tarantino által rendezett „Grindhouse – Terrorbolygóban”, majd a „Grindhouse: Halálbiztos” című filmben is. Azóta aktivistaként tevékenykedik. 2017-ben a Time magazin megválasztotta az év emberének.

Na mit szóltok?

Ezt is olvasd el