Tabáni István tizenegy évvel ezelőtt tűnt fel a Csillag születik elnevezésű tehetségkutató műsorban. Tabáni akkor teremőrként kereste kenyerét és meglehetősen hallgatagnak tűnt a válogatón. Amikor aztán énekelni kezdett, a zsűrinek elakadt a szava. István a legendás Queen együttes Bohemian Rhapsody című dalát adta elő. „Antisztár” alkatú tehetségnek tartották, mint például Susan Boyle-t vagy Paul Potts-ot. Tabáni előadása elnyerte a zsűri és a közönség tetszését, így bejutott az élő műsorba is, ahol több Máté Péter dalt is elénekelt. Hangja annyira hasonlított a fiatalon elhunyt művészére, hogy az utódjaként kezdték emlegetni őt.
Már a műsor elején sejteni lehetett, hogy Tabáni sokáig el fog jutni, ami be is igazolódott, ugyanis a Csillag születik második évadának nyertese ő lett.
„Valóban, ha így nézzük, két énem van. Az egyik a visszahúzódó alkotó, a másik pedig a kitárulkozó előadó. Nehéz összeegyeztetni a kettőt. Komoly vállalkozásnak tűnt olykor, pláne most, amikor döntenem kellett, hogy melyiket engedjem előtérbe. Egyre jobban körvonalazódik egyébként, hogy énekesként tudok igazán kiteljesedni, ez lesz az utam. Talán mondhatom: végre eljött az időm, hogy görcsösség nélkül bizonyítsak” – mondta akkoriban a tehetséges előadó.
Istvánnak még a tehetségkutató végét sem kellett megvárnia ahhoz, hogy lemezszerződést kapjon, ugyanis már a műsor alatt felkínálták neki ezt a lehetőséget. 2010 tavaszán Ments meg! címmel megjelent első albuma, ami mindössze két hónap alatt arany-és platinalemez lett. Még ugyanebben az évben elnyerte két Story Ötcsillag-díjat a Legjobb produkció és Az internet sztárja kategóriában. Tabáni turnézni indult és második lemezét is kiadta, amelynek címadó dala Fonográf-díjat kapott.
Bár Tabáni a figyelem középpontjába került, a műsor után nem lett belőle celeb. Alkalomadtán feltűnt néhány műsorban, de leginkább új dalaira és turnéira koncentrált. Magánéletéről sem lehetett tudni sok mindent, visszavonulva élt. A lapok ma már csak ritkán publikálnak róla, utolsó albuma pedig 2015-ben jelent meg. Ettől függetlenül több fellépése is van, rajongótábora pedig hatalmas. A koronavírus-járvány most Istvántól is elvette a munkáját, de, ha vége lesz, biztosan ott folytatja majd, ahol márciusban abbahagyta.
„Lezárult a pályám első tíz éve, aminek minden pillanatáért őszintén hálás vagyok. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy nap mint nap azzal foglalkozhatok, ami boldoggá tesz és a koncertek során láthatom az emberek arcán az örömteli mosolyt, amit az előadásommal varázsolok arcukra. Örömteli várakozással és lendülettel indulok el a következő tíz év útján!” – írta közösségi oldalán, még az idei év elején.
Szakmai pályafutása kétségtelenül sikeres és mint mondja, a magánéletben sem lehet oka panaszra. A Csillag születik után hamarosan megismerte Csillát, aki akkor még egyetemista volt. Egymásba szerettek, 2016-ban pedig örökre összekötötték életüket.
Két évvel később, 2018-ban István a negyvenedik születésnapján jelentette be az örömhírt, miszerint felesége és ő gyermeket várnak. Május 27-én István egy csodálatos kisfiú édesapja lett, aki a Tabáni Nataniel Istvan nevet kapta. A csöppséget először a Story magazinnak mutatták meg, így hozták a nyilvánosság tudtára, hogy Csilla és Ő immáron szülőkké váltak.
Azóta repül az idő, a kis Natalien pedig már elmúlt két éves.
Tabáni István élete kerek és azt nyilatkozta, ennél boldogabb nem is lehetne. Imádja feleségét, kisfiát és bár tombol a koronavírus-járvány tovább dolgozik dalain, hogy újra teljes erőbedobással állhasson majd a színpadra, rajongói elé.