KeződoldalDivatEz a nő 3 millió forintot követel a kozmetikusától, mert túlságosan ronda...

Ez a nő 3 millió forintot követel a kozmetikusától, mert túlságosan ronda lett a szemöldöke. Íme a képek

-

Nem régiben kezdődtek annak nem mindennapi ügynek a tárgyalásai, melyben egy nő azért perelte be a kozmetikusát, mert szerinte a szakember csúnyán elrontotta a szemöldökét.

Heidi Sausser két gyermekes anyuka eredeti tervei szerint csak egy manikűrre érkezett a szépségszalonba, majd a kozmetikussal való beszélgetés során elárulta, hogy egy korábbi bőrbetegségből adódóan kihullott a szemöldöke, ezért kikérte a szakember tanácsát, mit lehetne kezdeni a helyzettel , milyen megoldást javasol.

A hölgy beavatta a kozmetikust, hogy ő maga nem szokta magát gyakran sminkelni, így rutinja sincs ezen a téren, ezért szeretne minél természetesebbnek ható szemöldököket.

A kozmetikus szakember megoldásként egy négy kezelésből álló tetoválás-sorozatot javasolt, melyért Heidi Sausser alkalmanként 70-100 ezer forint közötti összegeket fizetett.

A végeredmény azonban messze elmaradt a vendég elképzeléseitől. A 37 éves kifejezetten rondának találta az elkészült szemöldököt, melyben ismerősei és elmondásai szerint rajongói is egyetértettek vele.

Bár a tetoválást végző szakember felajánlott Heidi számára a korrekció lehetőségét, annak tényét, hogy hibázott volna nem ismerte el.

Heidi Sausser nyilatkozata szerint elcsúfított szemöldöke miatt folyamatos sértések és támadások céltáblájává vált, ezért is döntött úgy , hogy beperli a kozmetikust, akitől 10 ezer dollárt, azaz közel 3 millió forintot követel kártérítésként az elszenvedett kellemetlenségeiért.

Ezt is olvasd el