KeződoldalÉrdekességekÍme a 5 manipulatív dolog, amit a férfiak szeretetnek állítanak be.

Íme a 5 manipulatív dolog, amit a férfiak szeretetnek állítanak be.

-

Bizonyára megtapasztaltad már milyen szerelmesnek lenni, ha több kapcsolatod is volt, akkor különféle tapasztalatokkal rendelkezel már. Tuti találkoztál már olyan fiúval, akivel összejöttél, ő pedig mindig azt mondogatta neked, hogy belepusztulna, ha különválnátok. Persze ezt szerelmes fejjel, rózsaszín köddel a szemed előtt könnyedén elhiszed, sőt még imponál is. De ez nem minden esetben jó, ugyanis néhány évvel vagy hónappal később azon kaphatod magad, hogy már nem annyira romantikus, mikor folyton ellenőriz, helyetted akar dönteni és ha megpróbálsz szakítani vele, akkor meg azzal fenyegetőzik, hogy kiontja saját életét. Nos, az ilyet nem kell elhinni, csak rád akar ijeszteni. Ma 5 egyértelmű jelet mutatunk be, ami arra utal, hogy a párod bizony kőkeményen manipulál.

Megnyugtató számára, ha tudja merre jársz

Amikor két ember összejön a kapcsolat elején mindig, minden percben a telefonon lógnak, hogy átbeszéljék az egész napot. Nyilván ez a rózsaszín ködnek is köszönhető, ám ez egy idő után felszáll és az ember már nem kommunikál annyit a másik felével, mint régen. Valójában ez egy teljesen normális dolog. Viszont akadnak olyan férfiak, akik még akkor is a párjukon akarnak lógni, ha ő épp elfoglalt, vagy a barátnőivel kávézik. Amennyiben a sokadik hívásnál sem veszed fel a telefont nagyon dühbe tud gurulni. Ez az egyik legegyértelműbb jele annak, hogy ellenőrizni akarja kivel és hol vagy.

Azt mondja azért olyan féltékeny, mert szeret.

Ha gyakran előfordul, hogy a párod minden ok nélkül lesz féltékeny, vagy jelenetet rendez mások előtt és ezt azzal próbálja magyarázni, hogy csak azért csinálta mert szeret, akkor igen nagy baj van. A kettőtök közti dolgok nem tartoznak az egész világra, és ha nem vagy egy kicsapongó típus, akkor semmi oka arra, hogy féltékeny legyen. Az ilyen ember el akarja érni, hogy senki se nézhessen rád.

Azt állítja, hogy a mindene vagy.

Nem egy olyan férfi van, aki megpróbálja kisajátítja magának a kedvesét. Például nem tetszését nyilvánítja ki, ha a barátnőiddel vagy a tulajdon családoddal találkozol. Ilyenkor a legfeltűnőbb módon kezd el szomorkodni, majd hisztizni, és azzal vagdalózik, hogy egyáltalán nem figyelsz rá. Az ilyen ember csak birtokolni akarja az adott személyt, semmi más. Ha pedig véget akarsz vetni a kapcsolatnak, akkor azzal fenyegetőzik, hogy kiontja saját életét.

Állandó jelleggel aggódik érted.

Ugyanúgy birtoklási vágyat fejez ki, ha tudatában volt annak, hogy a csajokkal elmész egy kicsit kikapcsolódni és nem lesz nálad a telefon. Ennek ellenére egy rakás üzenettel és telefonhívással bombáz téged, amit természetesen azzal magyaráz, hogy nagyon aggódott érted. Ne hidd el, mert ez nagy kamu. Ezzel a viselkedéssel csak azt akarja elérni, hogy bűntudatod legyen, mert nem vitted magaddal. Egy igazi férfi sosem tesz ilyet.

Megállás nélkül a közös jövőtök nála a téma.

Figyelmeztető jel lehet, ha már a kapcsolat elején azzal traktál, hogy hol akar majd veled élni, milyen nevet adjon a gyerekeiteknek… stb. Persze semmi probléma azzal, hogy valaki hosszú távban gondolkodik, de azért mégiscsak sok, ha folyamatosan ő dönti el, hogy hova menjetek hétvégén, kinek a szüleinél lesznek a gyerekek, most milyen ruhát vegyél fel… stb. Ha sokáig hagyod, hogy így viselkedjen, akkor neked nem lesz döntési jogod a kapcsolatban, sőt minden lépésedet ellenőrizni fogja. Megéri?

Ezt is olvasd el