KeződoldalEmberekKegyetlenül megbüntettek egy 85 éves nénit, mert a kertjében lévő virágokat árulta

Kegyetlenül megbüntettek egy 85 éves nénit, mert a kertjében lévő virágokat árulta

-

Rövid riportot készítettek azzal az idős hölggyel, akire a közterület-felügyelők embertelen módon lecsaptak, mivel a háza előtt árulta a saját kertjéből származó virágait. A vád szerint: „jogosulatlan közterületi értékesítést végzett”.

A 85 éves néninek még a virágait is elkobozták, vagyis hivatalosan szólva: „lefoglalták”.

Mint elmondta, nem akart ő senkinek sem ártani, csak a nyugdíját szerette volna pár forinttal kiegészíteni, hiszen sajnos a férje már nem tud dolgozni, mivel a lába is és keze is le van bénulva.

Elmondta, hogy az fájt neki a legjobban, hogy úgy bántak vele, mint egy bűnözővel.

A teljes riportot itt láthatod:

Neked mi a véleményed erről?

Ezt is olvasd el