KeződoldalEmberekMagyar siker: Adományból fizette ki adósságát ez a 9 gyermekes család, akiket...

Magyar siker: Adományból fizette ki adósságát ez a 9 gyermekes család, akiket a kilakoltatás fenyegetett.

-

Gyakorlatilag az egész ország hallott arról a zsámboki kilenc gyermekes családról, akiknek bedőlt a devizahitele, és már elkezdték árverezni a házát. A legelképesztőbb az egészben, hogy az édesanya egyik ismerőse ki is nézte azt a három szobás házat, amiben a család él. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a család kilakoltatását, Szél Bernadett Orbán Viktorhoz fordult, az 56 éves Szalai Krisztina színésznő pedig olyan gyűjtésbe kezdett, amiben a civil emberek segítéségét kérte.

Orbán Viktor, akinek egyébként szívkérdése a gyermekvédelem, csak annyit írt vissza a családnak, hogy rengeteg kitartást és minden jót kíván. Ez pedig édes kevés a családnak még abban az esetben is, ha a legjobb szándék vezérelte a miniszterelnököt. Ezzel ugyanis nem fogják tudni megmenteni az otthonukat az elárverezéstől és saját magukat a kilakoltatástól.

A színésznő megmozdulása azonban nagyon jónak bizonyult, ugyanis rengeteg felajánlás érkezett a családnak, akik egyébként 20 millió forintos adósságot halmoztak fel. Szalai Krisztina 300.000 forinttal támogatta a szörnyű sorsra jutó családot, mert kötelességének érezte, hogy segítsen nekik. Rajta kívül 262 ember adakozott és 1,8 millió forintnak megfelelő összeg gyűlt össze. Természetesen ezek után is lehetett segíteni a családnak.

Az édesanya, név szerint Fazekas-Simon Krisztina eleinte képtelen volt elhinni, hogy ennyi pénz gyűlt össze nekik és, hogy ennyi jó szándékú ember van a világon. A segítséget és a támogatást saját Facebook oldalán köszönte meg, s egy igazi csodának tartja, ami velük történt. Az összegyűlt pénzből sikerült vásárolniuk egy ingatlant, ahova átköltözhetett a család.

Az édesanya a következő bejegyzést tette közzé:

„Mérhetetlen hálát érzek minden segítő szándékú ember felé! Egyszerűen el sem hiszi senki, hogy ez megtörténhet! DE MEGTÖRTÉNT! Köszönöm, hogy rengetegen NEM pálcát törtek felettem. A gyerekek fel sem tudjak fogni”

Rengeteg ember a segítségükre sietett, hogy a kilenc gyermekes családnak ne kelljen szétválnia. Az anyuka nagyon sok napot és éjjelt sírt át a történtek miatt, lassan kezdte elveszíteni a reményt, de mái meghallgatásra találtak a civil emberek személyében, akik jó szívének hála együtt maradhattak. Fazekas-Simon Krisztina azt is hozzátette, hogy annak ellenére, hogy nincs sok pénzük, és úgy élnek, ahogy, szoktak másokon segíteni, akiknek sokkal nagyobb szüksége van a támogatásra. Ez lehet élelmiszer, ruha, tankönyvek és egyéb dolgok. „Eddig nem igazán ismertem azt az érzést, hogy milyen kapni, mert általában csak adni szoktunk, de most hihetetlen, ami történt.”

Az ősszel sikerül befejezniük a felújítást, ám addig is egy másik családot támogatnak.

Ezt is olvasd el