Gyakorlatilag mindenki tudja, hogy a kutya az ember legjobb barátja. És, hogy miért? Mert hűséges, kedves, ott van ha boldog vagy és akkor is ha szomorkodsz. Nem igényel túl nagy törődést, elég ha csak a lábadnál fekhet a kanapén, ágyon. Ha plusz simogatást adsz neki, akkor boldogsága szinte leírhatatlan. Mikor sírsz odabújik hozzád, hogy enyhítse a fájdalmad és nagyon türelmes a gyerekekkel. Terápiás célokra is alkalmazzák őket, mert olyan nyugodtságot és szeretetet árasztanak magukból, ami minden ember számára felér egy feltöltődéssel.
Baxter is egy ilyen kutyus, aki a San Diego-i Hospice betegeinek napjait teszi egy kicsit fényesebbé. Bár ő maga már 19 és fél éves, Baxterben még mindig megvan az energia, hogy segítsen ezeknek a kiszolgáltatott embereknek, hogy akár csak egy napra is különlegesnek érezzék magukat.
Igaz egyedül már nehézkesen jár, de gazdája Melissa Joseph szívesen viszi őt kézben, amikor meglátogatják a haldokló betegeket. A hospice-ba érve Melissa egy kocsiba ülteti Baxtert, és mindketten egyik szobából a másikba mennek, hogy vigaszt nyújtsanak a lakóknak.
Amikor a betegek meglátják őt, mindannyian megörülnek, hogy egy kis időt tölthetnek vele. A betegek csodálatos kutyának tartják őt, aki egy csapásra pozitív hangulatot varázsol a hospiceban. Kérésükre Melissa felemeli Baxtert, és leteszi őt melléjük az ágyra. Ők ekkor addig babusgatják őt, míg meg nem unja.
A betegek közül sajnálatos módon sokan tisztában vannak azzal, hogy életük utolsó napjait élik, de amikor Baxter a közelükben van, és nyalogatja, ölelgeti őket, elfelejtik a valóságot, és élvezik a jelenlétét.
Lisa McCollough, a hospice-lelkésznő szemtanúja annak, hogy Baxter mennyire befolyásolja a betegek hangulatát, és hogyan feledteti el velük a fájdalmat akár csak egy időre is.
A Baxterrel töltött pillanatok az utolsó dolog, amit a betegek közül sokan átélnek. Amikor mindegyikük közelébe kerül, olyan érzés, mintha azt mondaná: „Minden rendben van, minden rendben lesz”.
Milyen szép gesztus, nem igaz?