KeződoldalÉrdekességekRandira ment egy férfival, majd néhány nap múlva megdöbbentő üzenetet kapott

Randira ment egy férfival, majd néhány nap múlva megdöbbentő üzenetet kapott

-

Szinte nincs olyan ember a világon, aki ne ment volna el randizni élete során. Mindegy, hogy őt hívták el, vagy ő hívott el valakit. Persze a mai világban ez kicsit nehezebb, ugyanis nagyban függünk az internettől, így nem személyesen hanem a világhálón keresztül ismerkedünk meg emberekkel. Pont ebből kifolyólag nem lehet tudni, hogy az adott illető valóban az a személy, vagy csak egy kamu profil mögé bújt visszahúzódó valaki. Arról nem beszélve, hogy akarva akaratlanul is eszünkbe jutnak a legrosszabb kém és akciófilmek, ahol ilyen módszerekkel szedték rá a gyanútlan áldozatokat. Ez esetben csak akkor szabad elmenni randizni, ha már jó ideje tartjuk a kapcsolatot az illetővel interneten, telefonon, és párszor beszéltünk már vele videóchat formájában.

A kép csak illusztráció

Viszont a randik is kétféleképpen érhetnek véget. Biztos kitaláljátok, de vagy jól vagy rosszul. Voltaképpen az első percekben kiderül, hogy van-e kölcsönös szimpátia. Ezek után ha a beszélgetés folyamatosan fennáll és nincsenek kínos csendek, telefonnyomkodás akkor elképzelhető, hogy jó az irány.

Cikkünk főszereplője Kasia, egy borzalmas randin vett részt egy Daniel nevű sráccal. A lány totális katasztrófának írta le a találkozót, de ami után történt az szó szerint sokkolta.

A kép csak illusztráció

Kasia egyébként elég nyitott személyiség, szeret új emberekkel megismerkedni és beszélgetni, így pedig elég kevés alkalommal utasít vissza meghívásokat. Egy randi alkalmazásban találtak egymásra Daniellel, aki elsőre kedves fiatalembernek tűnt. Hamar meg is beszélték, hogy találkoznak egymással.

A kép csak illusztráció

Elmentek enni, mert kiderült mindketten szeretik a jó ételeket és szeretnek új dolgokat kipróbálni. Elmentek egy kóstoló étterembe. Nagyjából 4 órán át voltak ezen a helyen, így egyértelmű volt, hogy nem csak egy-egy kávét fogyasztottak el.

A randi viszonylag kellemes hangulata ellenére Kasia tudta, hogy az egészből semmi sem lesz. Tetszett neki a fiú, de nem annyira, hogy komolyabban elgondolkodjon egy kapcsolaton. Ezt őszintén be is vallotta Danielnek, akinek arcáról nem sokat tudott leolvasni. A vacsora befejeztével kérték a számlát, és Daniel ragaszkodott ahhoz, hogy ő fizessen. Ezek után kikísérte Kasiat a buszmegállóhoz és elköszöntek egymástól.

A kép csak illusztráció

Úgy tűnhet, hogy ezzel véget is ér a sztori, de hamarosan furcsa dolog történt.

Kasia elmesélte, hogy néhány nap elteltével kapott egy üzenetet Danieltől, aki megkérdezte, hogy mit csinál péntek este.

A kép csak illusztráció

„Láttam, hogy írt nem de nem tudtam neki visszaírni, mert épp pakoltam, hogy elutazhassak a szüleimhez hétvégére. Mivel kocsival mentem így vezetés közben sem tudtam neki válaszolni. Láttam, hogy újabb három olvasatlan üzenet érkezett, amire megint nem tudtam válaszolni, mert a szüleimmel foglalkoztam. Gondoltam majd este, mikor mindenki lepihen visszaírok. Sajnos bealudtam így csak másnap reggel nyúltam újra a telefonért. Mikor megnyitottam a beszélgetést a látvány szó szerint sokkolt. Daniel az elején nagyon kedves volt és érdeklődő. Majd egyértelművé tette, hogy mérges, miután nem írtam vissza neki. Végül felhívta a figyelmem, hogy meg kellene néznem az emailjeimet…

Legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy fotókat fogok kapni a nyugtáról valamint azon ételek összegeiről, amiket fogyasztottunk. Mivel csalódást okoztam neki, ezért arra kért, hogy a rám eső részt fizessem ki.

Szerinte úgy viselkedtem és olyan jeleket küldtem neki, hogy ebből a kapcsolatból bármi lehet. Nem is értettem, hiszen én mondtam neki, hogy nem. Normális az ilyen ember?”

Ezt is olvasd el