Manapság olyan nehéz megfelelő párt találni magunk mellé. Azt gondolnánk, hogy az internet elterjedésével mindez könnyebb lett, de sajnos nem így van. A gond az, hogy a kapcsolatok egyre inkább felszínesek. Ritkán alapul mély érzelmeken. Egyesek szerint a sírig tartó szerelem egy ostoba legenda, melyet a romantikus filmek és a könyvek próbálnak lenyomni a torkunkon. Mi meg csak ülünk otthon a macskáinkkal és azon siránkozunk, hogy örökre egyedül maradunk.
Néha az élet tényleg olyan, mint egy hollywoodi filmben.
Isabell Whitney és Preble Staver az 1940-es években találkozott először. Egy vakrandira mentek el, de ahogy mondani szokás, egyből becsapott a villám. Volt ott szikra, láng, szívdobbanás… minden. Ilyen téren minden hibátlan volt, ellenben az élet soha nem ilyen egyszerű. Nem kínálja tálcán a boldogságot. Az ő kapcsolatukban is ott volt az ördög pecsétje.
A második világháború a küszöbön állt és mindketten úgy tervezték, hogy csatlakoznak a szövetségesekhez. Isabell tengerészeti nővérként, Preble pedig tengerészgyalogosként indult a csatába.
A háború után pár hónappal újra felkeresték egymást. 1946. február 15-én összeházasodtak és 7 évtizeden keresztül éltek mesébe illő boldogságban.
5, azaz ÖT gyermekük született, melyeket mind tisztességben felneveltek. Isabell tartotta össze a családot, Preble pedig megkereste a kenyérre valót. A kapcsolatuk mesébe illő volt. Olyan szoros kötelék volt a szerelmespár között, mely még Hollywoodban sincs. Persze az élet folyamatos megpróbáltatások elé állította őket. Peter fiúk egy balesetben életét vesztette.
A lányuk így mesélt róluk.
„A valaha élt legcsodálatosabb emberek voltak. Anyám egy nagyon fontos dologra tanított meg. Arra, hogy senkit nem változtathatok meg, viszont a saját hozzáállásomat másokhoz igen. Ez volt a mottóm egész életemben.”
„Édesapám kissé morcos, vaskalapos férfi volt. Sokkal szigorúbb, mint anyám. De mindkettőjüket jól lehetett kezelni.”
A pár 2013-ban öregek otthonába kényszerült, ugyanis Isabellnél öregkori demenciát diagnosztizáltak. Sajnos a betegség tünetei hónapról hónapra súlyosbodtak.
A 96. születésnapjához közeledve Preble engedélyt kért az ápolóktól, hogy Isabellel tölthesse az éjszakát, melyet engedélyeztek neki.
„Nem szóltak egymáshoz. Egyszerűen csak szorították egymás kezét és szépen lassan álomba szenderültek.”
A gyerekek pár hónappal később rossz híreket kaptak. Azt mondták nekik az orvosok, hogy ideje elbúcsúzni az édesanyjuktól mert nagyon elgyengült már.
A gyerekek és az idős apa is ott volt a szobában. Preble mellé feküdt, megfogta a felesége kezét és szorította. Az egész olyan szeretetteljes volt és meghitt. A pap imádsága után kettesbe hagyták őket.
Megkérdeztük apámat, hogy „Ugye tudod, hogy egyszer el kell engedned a kezét?” Amire az idős férfi elkezdett zokogni.
Magukra hagyták őket egy kis időre. Mire visszatértek már mindketten eltávoztak. Együtt aludtak el örökre. Úgy vélik, hogy Preblenek már nem volt helye ezen a világon a szerelme nélkül, ezért követte őt az örökkévalóságba.
Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!
