KeződoldalEmberekA nagymama mellé temették a telefonját is. 3 évvel később üzenetet kaptak...

A nagymama mellé temették a telefonját is. 3 évvel később üzenetet kaptak tőle

-

Az 59 éves nő nagyon szeretett sms-ezni. Erősen kötődött a telefonjához. A család úgy döntött, hogy a telefonját is eltemetik vele. Arra azonban nem számítottak, hogy még hallani fognak felőle…

Amikor egy számunkra fontos személy meghal, csak azok a tárgyak maradnak meg, melyek körülvették őt, és amelyeket használt. Sokak képtelenek kitörölni a telefonjukból, az elhunyt szerettük telefonszámát. De mi lenne, ha kapna tőle egy sms-t a túlvilágról?

Ez a történet, így első blikkre úgy hangzik, mintha valamilyen horrorfilm forgatókönyvéből rántották volna ki, de csodák-csodájára, ez tényleg megtörtént.

A brit Lesley Emerson egy lépést sem volt hajlandó a mobiltelefonja nélkül tenni. Nagyjából, mint a mai fiatalok. A nő szeretett sms-ezni, de sajnos, 59 évesen elvesztette a rák elleni harcot. Aztán a rokonok úgy döntöttek, hogy a koporsójába temetik azt a tárgyat, amelyhez úgy ragaszkodott.

Három évvel később Lesley unokája olyan üzenetet kapott, amire biztosan nem számított. Megdöbbent a történtek után és ez teljesen érthető.

Sheri Emerson (22 éves) a South Shields szociális egyesület munkatársa. Hatalmas meglepetés volt számára, amikor a telefonjáért nyúlt és meglátta, hogy az elhunyt rokona írt neki.

„Vigyázok rád, minden rendben lesz…végig kell menned rajta.”

Az üzenet a halott nagymama számáról jött.

„Rosszul lettem. Teljesen sokkos állapotba kerültem…” – emlékezett vissza Sheri

Eleinte Sheri teljesen összetört, de úgy döntött, hogy kivizsgálja az ügyet. Az igazság prózainak bizonyult, de a rokonok számára meglehetősen kellemetlen.

Mint kiderült, a mobilszolgáltató továbbadta az elhunyt nő telefonszámát. Az új tulajdonosáról kiderült, hogy egy igazi tréfamester…sajátos humorérzékkel. Kiderítette, hogy kié volt a szám és megviccelte az előző tulaj családját egy „túlvilági” üzenettel.

A család hivatalos bocsánatkérést kapott a mobilszolgáltatótól. A tréfamester nem szólalt meg azóta. Legalábbis, még nem.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Ezt is olvasd el