A nagymama mellé temették a telefonját is. 3 évvel később üzenetet kaptak tőle

0
Az 59 éves nő nagyon szeretett sms-ezni. Erősen kötődött a telefonjához. A család úgy döntött, hogy a telefonját is eltemetik vele. Arra azonban nem számítottak, hogy még...

Rossz tréfa az esküvőn. A feleség inkább kapott volna egy üres borítékot, mint ezt.

0
Mostanra véget ért az esküvőszezon. Bízunk benne, hogy a legtöbb pár egy fantasztikus, élményekkel teli napot tudhat magáénak. Sajnos nem minden menyasszony története örömteli. Egyik olvasónk a...

„Büszke vagyok arra, hogy szakállas nőnek születtem”. – Kislányként kezdett szakálla nőni, mára sokan...

0
Alapvetően egy nőnek nem kellene borotválkoznia. Nem, nem a lábakra, hónaljra gondoltunk, hanem az arcszőrzetre. Tudjátok, hogy mi az a hirzutizmus? Az egy fokozott, férfias típusú szőrnövekedés...

18 vízvezetékszerelő, akinek „profi” munkájától égnek áll a hajad

0
Otthonunk olykor felújításra szorul, de az is előfordul, hogy elromlik valami, amit mi magunk nem tudunk megjavítani és ekkor kénytelenek vagyunk szakemberhez fordulni. Nagy szerencsénk van, ha...

20 őrült dolog a 2000-es évekből, amit ma már kínosnak tartunk

0
Minden évtizednek megvolt és mind a mai napig meg is van a maga jellemzője. Ez értendő a technológiára, a divatra és tulajdonképpen minden másra is. Ha visszagondolunk...

25 őrült találmány a múltból, ami téged is zavarba fog ejteni

0
A 20. század rengeteg olyan találmányt hozott el a mindennapi életünkbe, amelyek teljesen átformálták az addigi életünket. Ilyenek voltak a televízió, a számítógépek, vagy a repülőgépek. Közöttük azonban...

25 borzalmas tervező, akinek komolyan el kéne gondolkodnia a pályaváltáson!

0
Korunkra jellemző a minket körülvevő dolgok, tárgyak gyors cserélődése, legyen szó akár ruhákról, bútorokról, gépekről vagy egyéb használatai tárgyakról. Napjaink tervezői így sokkal jobban foglalkoztatottak, mint korábban...

30 hétköznapi használati tárgy, amit csak az igazán gazdagok engedhetnek meg maguknak

0
Thorstein Veblen amerikai közgazdász és szociológus a „The Leisure Class Theory” című könyvében fejtette ki az emberi pszichológia egyik érdekes jellemzőjét: miszerint minél drágább egy termék, azt...

15 agyament termék, ami rengeteg kérdést hagy maga után

0
Az internetes webáruházak számának drasztikus növekedésével már könnyedén, akár a kanapénkon kávézgatva is megvásárolhatunk bármit, amire szükségünk van. A hétköznapi használati cikkektől kezdve, az élelmiszeren és ruhán...

21 ember, aki egyszerre mosolyoghat és vakarhatja is a fejét

0
"Aki nem dolgozik, nem hibázik." Ezt a mondást mindannyian hallottuk már és azt is tudjuk, hogy bizony hatalmas igazság van benne. Aki viszont dolgozik, akarva-akaratlanul, de előbb-utóbb...